Hirdetés 

Az Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott a csoportelsőséget is megszerezheti a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, ez pedig világbajnoki pótselejtezős helyet is érhet. – közölte az MTI.

A jelenleg második magyarok akkor kerülnek az élre, ha több pontot szereznek hazai pályán a törökök ellen, mint a listavezető oroszok Szerbiában.
Marco Rossi szövetségi kapitány, aki koronavírusos megbetegedése miatt továbbra sem ülhet le a kispadra, a múlt csütörtökön Izland ellen sikerrel megvívott pótselejtezőn pályára küldött kezdőcsapatából már öt játékossal nem számolhat. Gulácsi Péter, Willi Orbán és a csapatkapitány Szalai Ádám sérülés, míg Sallai Roland és Szoboszlai Dominik a német és az osztrák karanténszabályok miatt hagyta el idő előtt az edzőtábort.


Szoboszlai Dominikra sem számíthat a válogatott (fotó: Blikk)

A magyarok semmiképpen sem számíthatnak könnyű mérkőzésre, ennek oka pedig nemcsak a sok kulcsjátékos, illetve Marco Rossi és a másodedző Cosimo Inguscio hiányzása, hanem az ellenfél valószínűsíthető motiváltsága is. A törökök ugyanis akár ki is eshetnek, illetve szintén megszerezhetik az első helyet. Utóbbihoz nekik mindenképpen győzniük kellene a Puskás Arénában, emellett bízni az oroszok belgrádi pontvesztésében. A kiesés akkor fenyegeti a török csapatot, ha alulmarad a magyarokkal szemben, miközben a szerbek legyőzik az oroszokat.
Az sem segíti a magyar együttest, hogy a koronavírus-járvány miatt ezúttal sem számíthat a szurkolók segítségére, bár zárt kapuk mögött egészen jó a mérlege: öt győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyszer kapott ki.
Rossi távollétében az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán ül majd a kispadon a Puskás Arénában szerdán 20.45-kor kezdődő találkozón, amelyen a szlovák Ivan Kruzliak lesz a játékvezető.
A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni.

A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es, katari vb-re.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:

MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Aréna –  szerda 20.45
Szerbia-Oroszország, Belgrád 20.45

A csoport állása:
1. Oroszország           5  2 2 1  9-7   8 pont
2. MAGYARORSZÁG  5  2 2 1  5-4  8 pont
3. Törökország           5  1 3 1   6-6  6 pont
4. Szerbia                   5  – 3 2   4-7  3 pont

forrás: MTI

indexkép: fradi.hu

 

/p>