Zámbó Jimmy egykori személyi titkára, Schmuck Andor pontosan tudja, hol fog nyugodni, a sírkőre már felvésték a nevét is.
Eléggé bizarr lehet, ha ötvenéves korunkban a nevünk már leolvasható egy sírkövön, ám Schmuck Andorral pont ez történt, hiszen annak idején ígéretet tett a 8 évvel ezelőtt elhunyt dr. Pánczél Zoltánnak arra, hogy egy helyen fognak feküdni, ha mindketten elmennek:
„Nyolc éve már, hogy az én Zoltán barátom elhunyt. Az ő személyes kérése volt, hogy mi majd egy helyen feküdjünk. Hogy ne gondolhassam meg magam, a nevem is belevésettem a sírkőbe. Alapvetően nem vagyok az a melankolikus típus, de bevallom, a halottak napja, és legfőképp a koronavírus-helyzet miatt egyre többet gondolunk az elmúlásra Eszterrel. Már-már az is megfordult a fejemben, hogy megírom a végrendeletemet, de igyekszem elhessegetni a negatív gondolatokat” – mesélte a Ripostnak Andor, aki minden egyes hónap 28-án, reggel 8 óra 30-kor kimegy a barátjához egy trombitással, aki elfújja elhunyt barátjának kedvenc dalát, a My Wayt.

Sőt, megkérdezte feleségét, Eszter, hogy nyugodna-e mellette:
Az vitán felül áll, hogy Eszter lesz a legszebb özvegy a világon. Természetesen teljesen rábíztam a kérdést, de kíváncsian vártam, mit felel. Vajon feküdne-e mellettem, ha befejeződött a földi pályafutásunk? Szerencsére egyelőre nyitottnak tűnik a dologra, de persze ez még a jövő zenéje, hiszen nagyon fiatal. Nem vitás, a miénk egy síron túli szerelem.
forrás: Life.hu
indexkép: Újpesti Hírmondó