Hirdetés 

A koronavírus hamarosan pandémiából endémiává alakulhat át a szakértők szerint

Azóta a világ teljesen átalakult, és néhány hónappal ezelőtt már a WHO is kihirdette a pandémiát. Ez hivatalosan egy olyan fertőző betegség okozta járvány, ami nagy területen sok embert fertőz meg. Az emberiség történelme során nem először került erre sor. A fekete himlő, a pestis és a spanyolnátha is ebbe a kategóriába tartozott, míg legutóbb 2009-ben a H1N1 okán jelentették be a pandémiát. Azonban egyre több szakértő véli úgy, hogy hamarosan már nem pandémiáról, hanem endémiáról beszélhetünk a koronavírus kapcsán.

Azaz a teljeskörű meggyógyítása és eltüntetése valószínűleg sosem fog bekövetkezni.

Még ha készül is vakcina, ami hatékony lesz a Covid-19 ellen, és esetleg valamiféle nyájimmunitás is kialakul mellé, akkor is lesznek olyan közösségek, ahol a vírus újra és újra felüti a fejét, és megfertőzi az ott élőket. Ahogy az sem kizárt, hogy egyes helyeken a koronavírus sosem tűnik el teljesen. A mostani helyezettel ellentétben viszonylag kevés ember kapja majd el, várhatóan enyhébb tünetekkel.


PeopleImages/istockphoto.com
Nem ez az első endémia

Ahogy pandémiára, úgy endémiára is akadt már példa az emberiség története során. Az Amerikai Egyesült Államokban például a varicella-zoster vírust (ez az, ami a bárányhimlőt okozza) szintén endémiásként tartják számon, hiszen folyamatosan jelentkezik valamilyen közösségben. Létezik rá kifejlesztett vakcina, amivel irányítás alatt tudják tartani. Noha még egyelőre nem világos, hogy a koronavírus vakcina mennyire lesz hatékony, ahogy az sem, hogy mikor fejlesztik ki. Ezek viszont valószínűleg jelentős szerepet tölthetnek majd be a fertőzés terjedésének kordában tartásában. Jó példa erre az influenza is, ami évről évre megjelenik, azonban a gyógyszer segítségével csökkenteni lehet a megbetegedések számát. Ennek köszönhetően a kórházak sem válnak a magas betegszám miatt túlterheltté.

Jó eséllyel a koronavírus is erre a sorsra jut majd: a vakcina nem csak a fertőzés esélyeit csökkentheti, de a tüneteken is enyhíthet.

Számos szakértő véli úgy, hogy idővel a már jól ismert influenzához hasonlóvá válik. A WHO is hasonló véleményen áll. Ők már májusban kijelentették, hogy nagy eséllyel a Covid-19 is endémiává alakul, és örökké jelen lesz az életünkben, ám a megfelelő kezelés ismeretében irányítás alatt tudják tartani. Példaként felhozták a HIV-vírust, amelynek létezéséről évtizedek óta tudunk. Még mindig nem találtak rá 100%-os gyógyírt, ám különféle terápiákkal mégis átlagos életet élhetnek a betegek.

Persze most, amikor szigorú szabályok szerint éljük az életünket, rendkívül ijesztő a gondolat, hogy a koronavírus örökké a hétköznapjaink része maradhat. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy szakértők folyamatosan dolgoznak a gyógyszerek és kezelések felkutatásán. A megfelelő terápia mellett nem lesz többé szükség a szigorú intézkedésekre, amelyek az utóbbi időben teljesen átalakították az életünket. Idővel tehát visszatérhetünk a megszokott világunkba. Addig viszont a legtöbb, amit megtehetsz a szeretteid és saját magad érdekében, hogy továbbra is óvatos maradsz, betartod a szabályokat, és mindent elkövetsz a fertőzés megelőzéséért!

forrás

indexkép: Molnár Péter


Hirdetés 

%d bloggers like this: