Pályafutásának eddigi talán legfontosabb pillanatához érkezett Király Viktor, ugyanis a világsztár DJ, Bob Sinclar vetett szemet az egyik zenéjére. -írta meg a promotions.hu
Már nem csupán Magyarországon, de Amerikában is tudják, hogy mennyire tehetséges Király Viktor, hiszen évekkel ezelőtt szerepelt a The Voice című műsorban, amiben még a „Happy” című gigasláger előadója, Pharrell Williams is felfigyelt a hangjára. Az énekes azóta is hatalmas sikereket tudhat maga mögött, most viszont minden eddiginél nagyobbat robbanhat az új szerzeménye, ugyanis a legendás francia DJ, Bob Sinclar akarja megjelentetni.
Körülbelül egy éve Amszterdamban megismerkedtem egy Janee nevű zenésszel, aki mutatott egy alapot, amelyre írtam szöveget és dallamvezetést. Aztán szinte el is felejtődött, mígnem kaptam egy e-mailt Bob Sinclartől, hogy szeretné kiadni. Álomszerű a dolog, pedig először féltem, nem lesz szerepem, de igen.
Ez elképesztően nagy megtiszteltetés, hiszen Bob Sinclar nevét ma is szinte mindenki ismeri a 2005-ös „Love Generation”, vagy a nem sokkal utána érkező „World, Hold On”, illetve „Rock This Party (Everybody Dance Now)” című zenéinek köszönhetően. A lemezlovas olyan emberekkel dolgozott eddig együtt, mint például Sean Paul, Shaggy, Akon, Pitbull vagy Robbie Williams, szóval igazán impozáns társaságba keveredett Király Viktor.
indexkép: Cosmopolitan