Hirdetés 

Brunner Mártában nincs keserűség, amiért nem született gyermekük.

Brunner Márta 22 évesen, a Mindent vagy semmit! háziasszonyaként lett országosan ismert Vágó István oldalán. 1996-ban végzett Gór Nagy Mária Színitanodájában, és a mai napig színésznőként ismert, az Újszínház tagja. – írta a femina.hu.

16 éve él boldog házasságban Ács Bálinttal, akit a Shygys tagjaként ismertünk meg. A fiúegyüttes 2001-es feloszlása után szintén színészként találta meg számításait, a 2006-ban megalakult Komáromi Magyar Lovas Színház alapító tagja.

Brunner Márta és Ács Bálint egy farmon él

A lovakat mind a ketten szeretik, tartanak is többet – más állatokkal együtt, ugyanis egy farmon élnek. 2010-ben maguk mögött hagyták a fővárosi életet, és a Budapesttől 25 kilométerre található Sóskútra költöztek, ahol egy élményfarmot üzemeltetnek a lovakon kívül csirkékkel, kecskékkel, malacokkal, macskákkal és kutyákkal.

– Márciustól nem voltak fellépéseink, a lovaink nélkül komoly bajban lennénk. Szó szerint négy lábra támaszkodhatunk ezekben a nehéz időkben. A kollégáim takarítani járnak, kávéautomatákat pakolnak, mi gyerekeket és felnőtteket oktatunk lovaglásra. Négy ló a miénk, 15 pedig bértartásban van nálunk, de róluk is úgy gondoskodunk, mint a sajátjainkról – mesélte Brunner Márta a Hot! magazinnak.

Június óta Oroszlány Szonja is náluk tartja 23 éves lovát, Danit, akinek a hatására Amerikában állatgyógyászattal kezdett foglalkozni, és belefogott a lovas bodyworkbe.

Brunner Márta akkor ült először lóháton, amikor egy korfui nyaraláson a tengerparton megismerkedett egy londoni nővel, aki a szigeten nyitott farmot. A lovaglást itthon is folytatta. A saját farm ötlete akkor körvonalozódott erőteljesen, amikor a Sóskúti Lovas Klubban először ült Tücsök hátán, aki később a saját lova lett, a klub oktatója pedig rengeteg hasznos tanáccsal ellátta.


Ács Bálint a Vacsorakirály 2020 november eleji műsorában a farmon látta vendégül vetélkedőtársait.
Ács Bálint a Vacsorakirály 2020 november eleji műsorában a farmon látta vendégül vetélkedőtársait. (Fotó: Life TV/Vacsorakirály)

A 49 éves sztár a hetilapnak azt mondta, hisz a sors útmutatásaiban, és elfogadta, hogy nem született gyermeke.

– Ösztönösen élem az életemet. Úgy gondolom, ha a sors úgy akarta volna, akkor lenne gyerekem, de nem így alakult. Jól vagyok, nincs bennem keserűség, Nekünk gyermek helyett ez a hely született.

Forrás

indexkép: Femina

 

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading