Hirdetés 

Presser Gábor a Fecbook oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben megható sorokkal emlékezik az Omega basszusgitárosáról, Mihály Tamásról.

Ma elment Mihály Tamás, a Misi, a barátom és a pályatársam.
1967-ben ő vitt engem az Omegába, ő “lökött erre a pályára”. Elképesztő jó zenész volt, fölényesen tudta a dolgát, de jobb szeretett hátul állni.
2009-ben – életem első Aréna-koncertjén – a vendégem volt, “négykezeseztünk” kicsit. Minden fontos koncertemre eljött Julival, s aztán vagy szóban, vagy levélben elmondta, mit is hallott.
Ha valaki véleménye fontos volt nekem, hát az Misi volt.
Amit ebben a műfajban tudni lehet, azt ő tudta. A 2011-es “Last Minute” lemezét tanítani kellene, a könyve, a “Basszus! Omega!” nagyszerű.
2018-ban az “1507”-es koncertjeimen őt kértem fel zenei rendezőnek. Csodálatosan dolgozott. Minden fellépő imádta a tudását, a humorát, őt magát, mindenestől. Pedig hetven ember volt a csapatban. Ma egy hete voltam Misiéknél, vittem a könyvemet, aznap kaptam meg a tiszteletpéldányokat. Azt mondta, nincs túl jól, de ő nem adja fel, ő reménykedik.
Nagyon szerettem. Mint mindenki, aki ismerte.

– írta a zenész a Facebookon.

A bejegyzést itt megtekinthetik: http://www.facebook.com/watch/?v=828866754633282
indexkép: 24.hu

/p>