Úgy tűnhet, hogy a sztárok többsége magányos csillag, akik számító barátoktól körülvéve élnek a csillogásban, legbelül azonban bizonyára mind magányosak. Persze ez nem így van, sőt: a háttérben a többségnél bizony ott vannak a családtagok, és talán a legfontosabb, hogy a testvérek is, akikre mindig számíthatnak. – írta a Blikk.
Találtunk néhány fotót a hazai és nemzetközi hírességekről, amik bizonyítják, hogy a csillogáson túl ott vannak a tesók, akik olykor ráadásul meghökkentően hasonlítanak ismert rokonaikra.
Janicsák Veca és Regina
Veca öt évvel fiatalabb nővérénél, a korkülönbség azonban egyáltalán nem befolyásolja a kapcsolatukat, igazi jó testvéreknek számítanak. Gyakran összejárnak, még bulizni is együtt szoktak.
Palvin Barbi és Anita
A szupermodell négy évvel idősebb nővérének sem kellene pánikba esnie, ha hirtelen be kellene ugrania Barbit helyettesíteni: igaz, Anita nem modellkedik, pedig az adottságai megvannak hozzá.
Emma Watson és Alex
A hasonlóság itt is megdöbbentő: talán ennek is köszönhető, hogy Alexnek nem volt nehéz dolga, amikor úgy döntött, hogy a modellvilágban próbál szerencsét.
Hirdetés
Puskás Peti és Dani
Míg Peti igazi képernyős arc, addig a hét évvel fiatalabb Dani kicsit visszahúzódóbb életet él. Pedig ő sem bujkál, hiszen a The Biebers nevű zenekaruknak Peti mellett ő a másik tagja, billentyűsként és énekesként.
Angelina Jolie és James Haven
A színésznő és két évvel idősebb bátyja gyermekkorukban állítólag szinte megkülönböztethetetlenek voltak, és bár azóta sok év eltelt, a hasonlóság azóta is kísérteties maradt.
Nicole Kidman és Antonia
Antonia két évvel fiatalabb a színésznőnél, és vele ellentétben viszonylag ritkán látni. Pedig ő sem él kimondottan visszavonult életet, Ausztráliában ismert újságíró és műsorvezető.
Rami Malek és Sami
A Bohemian Rhapsody sztárjáról kevesen tudják, hogy van egy egypetéjű ikertestvére: gyerekkorukban annyira hasonlítottak egymásra Samivel, hogy egy alkalommal az iskolában Rami vizsgázott Sami helyett, és kiválóan meg is felelt.
forrás: Blikk
indexkép: TV2