☀ --°C

Napi recept: Egytepsis csirkecomb puha burgonyával és édeskés répával

Pár perc munkával is laktató vacsorát készíthetsz, az egytepsis recepteknél nem találsz egyszerűbbet. Az egytepsis recepteket mindenki szereti, hiszen csak mindent elő kell készíteni, tepsibe szórni, majd mehet is a sütőbe a laktató fogás. Nagy előnye még, hogy a hús és a köret együtt, egyszerre sül, mire elkészül a – jelen esetben – csirkecomb, addigra a zöldségek […]

Elindult az adventi fényvillamos Budapesten

Idén is útjára indult az adventi és karácsonyi időszakban közlekedő, ünnepi fénybe öltöztetett nosztalgia villamos Budapesten – közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint ebben az évben is a 2-es vonalán tette meg első útját az ünnepi dekorációba bújtatott, fényárban úszó jármű.A fényvillamos a hét különböző napjain a 2-es mellett a 42-es, […]

Túljárt anyukája eszén a leleményes kislány – fotóval!

A súlyos halláskárosodással élő 8 éves Zahra nagyon szeretett volna fülbevalót, de anyukája ellenezte, hogy kifúrassa a fülét, mondván, még túl fiatal ehhez. A kislány nem keseredett el, hanem elkészített egy olyan fülbevalót, mely a hallókészülékhez illeszthető. A prototípus után több dizájn is készült, és Zahra már árulja is ékszereit a sorstársainak. forrás: metropol.hu

Gyász: Koronavírusban halt meg Cs. Szabó István

Elhunyt 78 éves korában Cs. Szabó István színész, író, költő, rendező, a Budai Bábszínház művészeti vezetője – tudatta a család pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a művész szerdán halt meg koronavírus-fertőzés következtében. A család közlése szerint Cs. Szabó István az 1960-as évektől bábszínészként vált ismertté. Főbb művei előadások, mesekönyvek, rádióműsorok, tévéműsorok, filmek. Meséin és bábelőadásain […]