Hirdetés 

Ahogy most minden előadó, Zalatnay Cini sem állhat színpadra a koronavírus-járvány miatt. Az énekesnő nyugdíja mindössze 63 ezer forint, mellé kap még egy kis zenei támogatást, ami még mindig nem elég ahhoz, hogy megéljen. Jelenleg a tavalyi fellépései után félretett pénzéből és lánya, Niki fizetéséből élnek. – írta a Life.hu.

Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre is volt sok meghívásom. A raktárkoncert is nagyon jól jött, persze nemcsak nekem. Tizenhárom zenészemmel örültünk neki. Havi 40 ezer forintos támogatást kapok a Music Hungary Szövetségtől, ami a 63 ezer forintos nyugdíjammal is maximum a túléléshez lenne elég.

– mondta el a Blikknek Cini.


Cininek is fogytán vannak a tartalékai (Fotó: TV2)

Tulajdonképpen most Niki a családfenntartó. Niki nélkül ez most nem menne. Megható volt, amikor azt mondta: „anya, eddig te tartottál el engem, most rajtam a sor” ,

– tette hozzá.

indexkép: 24.hu

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading