Vincze Viktória 1972-ben, az utolsó „rendes” Táncdalfesztiválon tűnt fel – ugyanott, ahol Cserháti Zsuzsa és Szűcs Judith is. Két évvel később a Hány éjjel vártam című számmal lett igazi sztár, 1974-ben megnyerte a tokiói Yamaha fesztivált.
A fiatal lány sikereinek egy autóbaleset vetett véget. 1995-ben visszavonult, azóta nagyon kevésszer nyilatkozott. A Best magazinnal most kivételt tett.
Már 15 évesen színpadon énekelt, majd a Táncdalfesztivál után befutott sztár lett, a sors mégis más utat szánt neki. 26 éves korában ugyanis egy kis híján tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett, az autó, amiben ült, egy négy méter árokba hajtott.

– Elöl ültem, de a hátsó szélvédőn keresztül repültem ki az autóból. Fekete-fehéren lejátszódott előttem az életem, aztán úgy láttam, mintha egy kéz nyúlna értem, az rántott ki az árokból. Halálfélelmem volt, de szerencsére csak a fogamból tört le egy aprócska darab. Aztán kiderült, hogy jóval nagyobb a baj: agyrázkódást kaptam, és a nagy fokú agysérülésem következtében egy évig csak feküdni bírtam – meséli a magazinnak. Sérülései következtében egy évig csak feküdni bírt. Ahogy magyarázza, ott követett el hibát, hogy a lába állása után túlhajtotta magát, nem pihente ki teljesen a traumát.
– Felpezsdült a karrierem, cibáltak jobbra-balra. Egy évvel később a Rádióból hazafelé menet iszonyatosan elkezdtem szédülni az utcán, ömlött a könnyem, összeestem és elájultam. A szervezetem olyannyira kimerült, hogy azt mondtam a szüleimnek: nem bírom ki ezt az állapotot, inkább eltávozom erről a világról…
Miután a tünetei csak nem akartak elmúlni, a menedzsere édesapja, aki híres neurológus volt, egy természetgyógyász asztrológushoz vitte az akkor 28 éves énekesnőt. A hölgy megjövendőlte a csillagok állásából, hogy világhírű gyógyító lesz..
Az állapotom tulajdonképpen azóta sem javult, végső elkeseredésemben ’95-ben elmentem egy magyar gyógyítóhoz. A nő olyan univerzális energiákat használt, amitől úgy éreztem, a pokol nyitotta meg előttem a kapuit. Elkezdtem látni az aurát és a minket körülvevő lényeket. Ez akkora sokkhatásként érte a szervezetemet, hogy a mai napig képtelen voltam felépülni. Állandóan szédülök, alig bírok járni.
– folytatja Viki, aki orvosa tanácsára nem vállalt gyermeket.
Két amerikai házassága, majd válása és a zeneiparból való kilépése után egy darabig antikvitással foglalkozott, a közelmúltban pedig elkészült az eddigi talán legfontosabb munkája, befejezte a Leghívőbb hitetlen című önéletrajzi könyvét.
forrás: blikkrúzs.blikk.hu
indexkép: Getty Images