Hirdetés 

Igaz történet: “Ezt üzenem apám szeretőjének, aki tönkretette a családunkat”

Egy amerikai nő írta meg az érzéseit apja szeretőjének, akiről úgy gondolja, hogy tönkretette a családjukat. Íme Samatha Walisundra levele.
A nőnek, aki megváltoztatta az életemet!

“A legnagyobb erősségem és gyengeségem, hogy meg tudok bocsátani. De amit te tettél, azt csak nehezen tudom elfogadni, elfelejteni. Minden kapcsolathoz két ember kell, tudom, nem csak te vagy a felelős azért, ami történt. De az apa és lánya közti kötelék az egyik – pontosan emiatt próbálok meg túllépni ezen a helyzeten.

Szétszakítottad a családomat és az apukámmal való kapcsolatom is gyengült. Biztos, hogy nem gondolkodtál el a tetteid következményén, pedig felnőtt és – ami a legfontosabb – szülő is vagy egyben. A családom nem tökéletes, a szüleim házassága pláne nem volt az, de ez még senkit nem jogosít fel arra, hogy kihasználja a helyzetet. Például, hogy amikor apám figyelemre vágyott, te ezt kihasználva közelebb kerültél hozzá, amiből később vágy lett.

Te is anya vagy és bárcsak tudtad volna, hogyan változtatja meg a döntésed az én családom helyzetét. Megfeledkeztél arról, hogy apám nemcsak egy férfi, aki képes eltartani téged és a gyermekeidet, hanem apa is, akit két gyerek vár haza.

Azt sem láthattad, ahogyan édesanyám a fájdalomtól zokogva hallgatta végig a beszélgetéseidet apámmal. Engem sem, aki egy időben még vakon bízott az apjában, ma viszont ez már nincs így. Nem tudhattad, a döntésednek milyen következménye lesz az öcsémre, aki bármennyire is próbálta titkolni, esténként mindig szipogva aludt el. Talán végig csak magadra gondoltál, különben nem így alakultak volna a dolgok.

Az sem jutott eszedbe, hogy legalább apának megmondd, ne éljen kettős életet, és valljon színt a családja előtt.

Könnyen meg tudom szeretni az embereket, és ahogyan korábban írtam, megtanulnam megbocsátani. Igyekszem erőt meríteni az élet apró örömeiből, bár néha ez szinte lehetetlen.

Egy dolgot mégis neked köszönhetek: köszönöm, hogy megmutathattam a világnak, mennyire erős vagyok. Mert bár elveszítettem az apámat, fel tudtam állni és feldolgoztam a hiányát. Remélem, egy nap majd te is megérted, mekkora fájdalmat okoztál a családunknak.

Üdv:

a szeretőd lánya”

forrás: Joy.hu

indexkép: Pinterest


Hirdetés 

%d bloggers like this: