Hirdetés 

Ha Bánfalvy Ágnes nevét meghalljuk, szinte mindenkinek felcsillan a szeme, hiszen azonnal eszünkbe jut a mára klasszikussá vált magyar televíziós sorozat, az Abigél Torma Piroskája.


Azt csak kevesen tudják, hogy a hetvenes években, amikor a sorozatot forgatták, fogalmuk sem volt az alkotóknak arról, hogy a második világháború alatt játszódó telenovella több mint negyven évvel később is a televízió nézők kedvence lesz, és a mai rohanó világban is a képernyők elé szögezi az embereket. Szabó Magdát idézve : Az idő a legnagyobb kritikus.

Én magam sem láttam egyben a filmet, csak amikor bemutatták a tv-ben. Tél volt, este volt, siettem haza, hogy megnézhessem. Leelőzött az utcán egy aktatáskás úriember. Majdnem fellökött, annyira rohant. Amikor elhaladt mellettem, kedvesen visszanézett és csak annyit mondott  “Sietek haza, műszakot cseréltem, hogy lássam az Abigélt és benne Torma Piroskát, mert Ő a kedvencem.” Nem akartam szólni, hogy én vagyok az, de ez  volt az első jel, ami arra utalt, hogy ez siker lesz. – mondta a színésznő.

AZ ABIGÉL SIKERE BEJÁRTA A VILÁGOT

1981-ben Párizsba ment, ahol Jean-Luc Godard Passion’ című filmjét forgatta. Következő évben New York-ba majd Kaliforniába költözött ahol egy nívós egyetem tanára lett amellett, hogy számos amerikai produkcióban részt vett színésznőként és rendezőként is.

1992-ben költözött vissza Magyarországra. Ahogy Ő fogalmaz, a szerelem hozta haza.

A Bánfaly Studio a legelismertebb színészképző iskoláinak egyike

Horváth Csaba producer és filmrendező oldalán boldog feleség, édesanya, sikeres színésznő és egy nemzetközi színészképző iskola igazgatója egyben. De honnan jött az ötlet, hogy színészpalánták mentora legyen?

Eszembe sem jutott, hogy iskolát alapítsak. ( nevet ) Az iskola ment előttem, én csak követtem az igényeket.

Egy nagyon kedves new york-i koreográfus barátom Budapesten indított egy kurzust angol nyelven. Felkért, hogy segítsek neki az oktatásban. Aranyosak voltak a diákok, megjött a kedvem hozzá. Amikor a kollégámnak vissza kellett mennie Amerikába, a tanulók nem engedték, hogy befejezzük a tanítást. Folyvást kérleltek, hogy had folytathassák velem. Azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá a szervezéshez. Először csak hétvégente tartottunk órákat, aztán színpadra állítottunk egy színdarabot. A társulat egyre nőtt, már magyarok is csatlakoztak. A hétvége kevés lett, így alakult meg a nappali tagozatos, államilag elismert színészképző iskolánk.

Az iskola mellett saját társulatával járja az országot. Számos darabot vittek sikerre, amelyekben saját diákjain kívül számos ismert színész kollégával is dolgozik. Détár Enikő, Kiss Ramóna, Xantus Barbara, Száraz Dénes, Vastag Csaba, Beleznay Endre és még sorolhatjuk a nagyobbnál nagyobb neveket a teljesség igénye nélkül.A Bánfalvy Studio előadásait természetesen folyamatosan láthatja a közönség Budapesten és országszerte egyaránt.

SOHA NEM BÁNJA MEG TETTEIT

Az Amerikából való hazaköltözés után egyszer sem fordult meg a fejében, hogy mi lett volna ha kint marad. Egy szerencsés időben költözött haza, hiszen akkor kezdtek el átköltözködni amerikai és angol filmek Magyarországra. Kevés olyan színész volt itthon aki tökéletesen beszélt volna angolul. A művésznő szavaival élve:

Házhoz jöttek a szerepek!

Ez a mai napig így van nála. Szinte minden évben forgat amerikai filmekben. Igazi hollywood-i produkciókban. Mila Kunis, Scarlett Johansson, Jeremy Irons, John Malkovich és sorolhatnánk világhírű filmes partnereit.


Hirdetés 

 

A KORONAVÍRUS 50 ÁRNYALATA

-Kétségbe voltam esve mi lesz a járvány miatt az iskolámmal, de próbálom a járványhelyzetet is a jó oldaláról megfogni. Csodálatos előadásaink vannak, de amióta betört a világjárvány nekünk is átszervezésre volt szükségünk. Későbbi időpontokra tettük át az előadásokat és az iskolám is online módra kellett váltson. Kétségbe voltam esve, el sem tudtam képzelni színművészetet hogyan lehet az interneten keresztül oktatni. Mostanra kialakult a kezdeti zűrzavar. Nyugodtabb kamara munkát végzünk, egyénileg foglalkozunk mindenkivel különböző filmes eszközök segítségével és bízunk abban, hogy a lehető leghamarabb folytathatjuk az életünket és a munkánkat a megszokott medrében, hiszen fantasztikus premierekre készülünk.

A BÁNFALVY STUDIO ÚJRA SZÍNRE VISZI AZ ABIGÉLT

A Páratlan páros, A miniszter félrelép és számos sikerdarab mellett egy vadonat új produkcióval készülünk. Színre visszük az Abigélt. Várhatóan jövő év tavaszán új szuperprodukció debütál, az Abigél, ami méltó utodja lesz a kultikus televíziós sorozatnak. Hamarosan tehát a színházban nosztalgiázhatunk ahol újra megelevenedik előttünk Vitay Georgina, Torma Piroska vagy éppen Kőnig tanár úr.

Galát Norbert

képek: Bánfalvy Ágnes archívum

/p>