Összecsomagolt és hazament az oszágos úszóbajnokságról Cseh László. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes sportolót megviselte, hogy nem tudott úgy teljesíteni, ahogy azt elvárta volna magától. A barátai aggódnak érte, nem tudják, képes lesz-e talpra állni – írja a Blikk.
A középdöntőkig versenyzett Cseh, de a finálékban nem állt rajtkőre. Az ob előtt azt nyilatkozta, az lenne a lényeg, hogy meglássa, megy-e az úszás, hogyan halad, hogy bírja az egyes távokat. Indulni szeretett volna még az olimpián, de azt a koronavírus miatt elhalasztották, és jött a hatalmas törés is, augusztus végén elhunyt az édesapja.

Edzője, Plagányi Zsolt szerint Laci nem bírja a rá nehezedő nyomást, ezért utazott haza:
“Előzetesen nem lehetett tudni, hogy így ér véget számára az ob. Motivált volt, nagyon szeretett volna jól teljesíteni. Sajnos, ebben az évben sok minden történt vele, ami megviselte, egyszerűen összenyomta a teher. Édesapja elvesztését és az olimpiai halasztást is nehezen dolgozta fel, emellett más, magánjellegű problémák is nehezítik az életét. A folytatásról még nem beszéltünk, de abban biztos vagyok, addig úszik, amíg úgy érzi, nem teher számára. Le fogunk ülni, hogy alaposan átrágjuk a lehetőségeket.”
forrás: Life.hu