Január 2-án lesz 20 éve, hogy meghalt Zámbó Jimmy, az ellentmondásos személyiségű, rengeteg lemezt eladott énekes. Az évfordulóra készült cikksorozatunk első részében felidéztük, hogyan mutatták be a magyar sajtóban az érzelmesnek mutatkozó, de azért revolverrel járkáló dalnokot, arról is írtunk, hogyan bukkant fel a magyar médiában 1987 környékén, milyen kritikákat kapott, és mely cigarettafüstös bárokban zenélt hajnalonként. Ez a cikksorozat második része.
„Amikor Jimmy a Fórum Szállodában zongorázott, megismerkedett egy magyar származású lánnyal, aki Amerikában élt. A lány a szállodában hallgatta a dalait: a szülei édesség- vagy csokoládégyárosok Los Angelesben. Volt egy kis éjszakai mulatójuk, meghívták Jimmyt, zenéljen ott. Kimentek egy zenekarral.
A zenekar tagjai hamar kiestek, mert linkek voltak,
Jimmy kint maradt, bár nem túl erős érzelmi szálak kötötték ehhez a lányhoz. Közel négy évet töltött kint, zenélt. Az Imre nevet nem tudták ott kimondani, az Imit Jimmyvé angolosították. Itthon nem nagyon ismerték a polgári keresztnevét” – emlékezett az énekes testőre.

A kilencvenes évekre már kétségkívül sztár lett itthon – és ezért úgy hitte sokszor, hogy neki mindent szabad. „Nem minden vendéglátóhelyen értelmezték rugalmasan a záróra fogalmát. Jimmyt nem lehetett sehonnan elküldeni, nem lehetett lámpát gyújtani rá hajnalban, hogy most már menjen haza. Neki nem számított, milyen nap van, nem számított, mennyi az idő, reggel van-e vagy éjszaka, amíg jól érezte magát, maradt. Volt is ebből elég botrány” – mondta a testőr.
„Sok keserűség élt benne. Ha a beszélgetések a pályája elejére terelődtek, panaszkodott, nevek említése nélkül. Többször megfogalmazta, ő örül, hogy már túl van a rossz időszakon. Azt is többször mondta, meg kellett harcolnia a sikerért, de megérte.
Persze, nem tudta lezárni a múltat,
a tüskék benne maradtak. Fájt neki, bántották. Ebben az időszakban még a dalait nem játszották sem rádióban, sem televízióban. A szakma nem szerette őt, miközben a legtöbb lemezt ő adta el. Ezért nem voltak igazán zenészbarátai. Irigyelték a számos arany-, platina-, gyémántlemez miatt” – írta Tóth Krisztán a könyvében.
Jimmy hűtlensége
Semmiképp nem volt a hűség mintaképe, ehhez képest megmosolyogtató, amit a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozott. „Bátran ki merem jelenteni, hogy nagyszerű férj vagyok. Rengeteget számít, hogy a feleségem tisztalelkű, mély érzésű asszony, és mindent megtesz a boldogságunkért. Egy kipróbált, sokat tapasztalt,nagyvérű nővel nem tudnék tartós kapcsolatot létesíteni.Mindig az lebegne előttem, hogy átver, megcsal, kihasznál. Valószínű, ha hűtlen lenne hozzám a feleségem és bepiszkolódna, sohase tudnám megbocsátani, és törvényszerű lenne a szakítás. De szerencsére erről szó sincs, mivel 12 évi házasság után is remekül megértjük egymást, és nem érezzük tehernek az együtt töltött időt.”
Hirdetés

Úgy gondolta, hogy bocsánatos bűn félrelépni. „A férfiak másak, nem monogám típusúak. Kisebb-nagyobb kirándulásokat tesznek, de alig várják, hogy visszatérjenek feleségükhöz. Az a jó, ha az évek múlásával sem száll el a szenvedély, a szerelmes összebújás és az őszinteség igénye. A házasságom halála lenne, ha elposványosodnának a szeretkezéseink. Tudom, hogy nem lehet mindig egyformán kívánni egymást. Ez benne van a pakliban.
A baj akkor kezdődik, ha tiltott területek vannak a házasságban, a szeretkezésekben.
Mindig újítani kell, felkelteni a szenvedély érzését társunkban. Ha rossz a férfi az ágyban, rossz lesz a nő is, és ezáltal a hétköznapok is megpecsételődnek. A férjnek baromi jónak kell lenni ahhoz, hogy az asszonyka ne máshol keresse a kielégülését. Ha pedig nincs igény a szeretkezésekre – vagy már nem egymással – és teherré válik a közös ágy, újra kell gondolni, hogy van-e értelme játszani, hazudni” – fejtette ki ars poeticáját.
Zámbó mindig megpróbált elegánsan öltözködni, persze másokat meg kirázott a hideg a zakóitól. A külseje fontos volt, edzeni járt, de közben tudta, hogy viccek keringenek róla, és sokan kifejezetten csúnyának találták. „Nagyon fájt neki, hogy állandóan a külseje miatt támadják. Ezt soha nem mondta ki. Csak az a néhány ember tudta és érezte, aki igazából közel állt hozzá. A külvilág felé, a sajtó felé, a média felé mindezt úgy kezelte, mintha nem foglalkozna a dologgal” – ezt a testőre írta le.
Hogy született az Egyszer megjavulok én?
Mint sok családban, náluk is voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések. Sokszor Edit megfogta a kisgyereket, Adriánt, és néhány napra elköltözött otthonról. A nagyobbak az apjukkal maradtak. „Egyszer, amikor Edit asszony elment a kisgyerekkel, kint jártam Csepelen. Jimmy ült a zongoránál és egy szomorú dalt énekelt. Sebastian ott kuporgott mellette, együtt búslakodtak. A fiúnak hiányzott az anyja és a kisöccse, Jimmy pedig tanácstalanul nézett maga elé, nem tudta, mikor jön vissza a felesége…
Egyik ilyen alkalommal Jimmy mélyen magába szállt
és megírta az Egyszer megjavulok én című számot. Bement a stúdióba, felénekelte és kazettán átadta nekem azzal a kéréssel, ezt juttassam el a feleségéhez. Még aznap este kivittem az asszonyhoz. Aztán csak a végeredményt láttam: másnap a felesége hazaköltözött, megint együtt volt a család. Közel húsz évig éltek házasságban” – írta a testőr.

Jimmy és a pénz
„Sebastiánnak volt egy kis arany medálja, kis bokszkesztyűt ábrázolt, amit Krisztián eladott ezeknek a srácoknak. Jimmy kérdezte, hol van a medál. Krisztián nem tudott ezzel elszámolni. Jimmy odarendelt mindenkit a házhoz. Megjöttek a haverok, előkerült a medál. Ő nem a medál anyagi értékével foglalkozott, hanem azt mondta, amit ő vett a középső fiának, azt tőle nem veheti el más. A zsebéből
előhúzott egy tízezrest, széttépte, meggyújtotta és bedobta a hamutartóba,
hogy ezzel is érzékeltesse, nem a pénzről van szó, hanem azoktól a tárgyaktól, amelyekhez jó érzések és emlékek kötődnek, attól nem válik meg. A fia előtt visszavásárolta a srácoktól az aranymedált. Ritkán fordult elő, hogy ő kezet emelt volna a gyerekeire, de ekkor adott a fiának egy pofont, ott, a társaság előtt. Aztán kiküldte a fiúkat és sírva fakadt. Mondta, neki ez borzasztóan fájt, vérzett a szíve, hogy a saját fiát kellett megütnie. De úgy érzi, muszáj volt megtennie, miközben félig belehalt a saját büntetésének szigorúságába” – emlékezett a testőr.
A pénzzel való kérkedés később is megvolt nála: rengeteget keresett, és szerette is kimutatni, hogy gazdag ember. „„Egy tányér üresen maradt, és karácsony este az ő dalai szólnak nálunk. Egyszer anyánk karácsonyfáját telerakta tíz- és ötezresekkel… olyan kedves poénjai voltak! Nem vállalt be bulit, a családjával volt karácsonykor. A dalai miatt maradt meg a szellemisége” – lelkendezett négy éve Zámbó Marietta a Mokkában.
forrás: Origo
indexkép: Facebook