Hirdetés 

Ezt az öt dolgot semmiképpen se csináld reggel a tudomány szerint

Nem jó bal lábbal kelni – tartja a magyar közmondás, de az ilyen buta babonákon túl ki mondja meg, hogy milyen reggeli rutint kövessünk? A kérdés fontos, ha számít nekünk az öntudatos élet, de tudományos igényességű válaszokat igencsak nehéz találni. Az alábbi cikkben ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy mi az az öt dolog, amit tényleg érdemes volna betartanunk, hogy jól induljon a reggelünk.

1) Ne használd a szundi funkciót ébredéskor

Bizonyára mindnyájunkkal előfordult már, hogy az a nyavalyás ébresztő pont a legszebb álmunkból riasztott fel, és azt éreztük, hogy a matracunk gravitációja akkora mint egy szupermasszív fekete lyuké. Ilyenkor az ember hirtelen újraértékeli a felkelését, és inkább megbízza a jövőbeli énjét, hogy majd siessen jobban, és így a jelenbeli énje még egy kellemes 10 perccel tovább szundíthasson. Nos, az erről a témáról szóló tudományos igényességű írások egyértelmű konklúziója, hogy ezzel csúnyán kitolunk magunkkal.

Átverjük a szervezetünket, elhitetve vele, hogy hamarosan újra mély álomba merülhetünk. Ilyenkor a testünk pedig ennek megfelelő hormonokat állít elő, és a hamarosan újra megszólaló ébresztő még fájdalmasabban fog hatni. Egy vonatkozó kutatás szerint ezzel azt érjük el, hogy sokkal lassabban térünk magunkhoz az alvásból. Felébredés után mindenki rosszabbul teljesít az elé kerülő feladatokban, illetve lassabb a reakcióideje is (például ezért nem szerencsés rögtön ébredés után autóba ülni). Nos, a szundizás pont a magunkhoz térés idejét tolja ki, esetenként akár több órával is.

2) Ne váltogasd, hogy mikor kelsz fel

Amikor végre hétvége van, vagy a szabadságunkat töltjük, sokunk első dolga, hogy szépen kikapcsoljuk az ébresztőóránkat. Végre alhatok – gondolja magában a többség ilyenkor, netán azt is remélve, hogy most bepótolhatja a hét során elmaradt órákat. Sajnos ez egy nagy tévedés: egyrészt a tartósan kevés alvást nem lehet egy hétvége alatt bepótolni, az ugyanis nem egy adósság, amit csak úgy törleszteni lehet.

A másik hiba pedig az, ha eltérünk a jól bejáratott ritmusunktól és hétvégén direkt tovább alszunk. Az alvásunk szempontjából ugyanis a rendszeresség a legjobb. Amellett, hogy megfelelő mennyiséget alszunk (7-8 óra felnőttek esetében), az az ideális, ha mindig ugyanakkor is hajtjuk álomra a fejünket. Vagyis akkor teszünk igazán jót magunkkal, ha hétvégén vagy karácsonykor is ugyanakkor kelünk fel, mint máskor.

3) Ne nézegesd a telefonodat reggel (meg este se)

A mobiltelefonunk mára a testünk részévé vált, és ennek nem minden hatása kedvező. Egyes felmérések szerint a felnőttek negyede már az ébredést követő első percben a telefonjához nyúl és elkezdi nézegetni, hogy milyen értesítéseket kapott. Egy másik felmérés szerint pedig az emberek 80%-a 15 percen belül már biztosan elkezd telefonozni. Márpedig ez a szakértők szerint nem valószínű, hogy túl egészséges.

Egy kapcsolódó kutatás szerint az üzenetek és az értesítések rendszeres követése stresszessé teszi az embert, illetve hozzájárulhat a depresszió és az alvászavarok kialakulásához. Tristan Harris, a Google szakértője szerint amikor valaki reggel azonnal az értesítésekkel kezd, akkor ezzel azt erősíti meg magában, hogy mennyire sok dolgot szalasztott el tegnap óta, ami végső soron boldogtalanabbá teheti.

A szakértői vélemények szerint jobban tesszük, ha nem azzal kezdjük a napunkat, hogy milyen üzeneteket kaptunk. Más okból, de feltehetően este, lefekvés előtt sem szerencsés a telefonunkkal bajlódni, mert a képernyő fénye árthat az alvásunk minőségének. Idővel lehet, hogy arról is lesznek majd tanulmányok, hogy jobb lenne úgy összességében az egész nap folyamán is kevesebbet használni a telefonunkat. De erről már biztosan nagyon nehéz lesz leszoktatni az emberiséget. A reggeli és esti telefonozást viszont némi akaraterővel még kiiktathatjuk az életünkből.

4) A reggeli utáni fogmosás rossz ötlet

Következzen most egy másik aspektusa a reggeleknek: a reggeli és az utána sokaknál gyakori fogmosás. Az előbbi részével semmi baj sincsen, reggelizni jó dolog és alapvetően a fogmosással se lenni semmi gond, de van itt egy bökkenő. A reggeli folyamán elfogyasztott ételek és italok (kávé, tea) gyakran enyhén savasak, ami sérülékennyé teszi a fogainkat. Ebből kifolyólag pedig ha rögtön a reggelit követőn állunk neki azok sikálásának, akkor azzal többet ártunk, mint használunk. A megoldás igen egyszerű: várjunk egy bő fél órát a reggeli és a fogmosás előtt és máris nincs probléma.

5) Nem mindegy mikor iszol kávét

Ha már az előző pontban szó esett a reggelizésről meg a kávéról, akkor zárjuk a tudományos megalapozottságú tanácsainkat ezzel a fekete itallal. Hogy a kávé hasznos drog-e az ember számára, az nem kétséges. Hogy egészséges is-e, az már nehezebb kérdés, de a vonatkozó tanulmányok mindeddig inkább megnyugtatóak voltak. De van itt egy érdekes állítás még, amely a reggeli kávéfogyasztásunkhoz kapcsolódik: nem mindegy, hogy mikor kortyolgatjuk el azt a finom csésze feketét.

Ha rögtön ébredés után tesszük, azzal a vonatkozó kutatások szerint pont lábon lőjük magunkat. Egyrészt nem hat majd igazán, mert eleve olyan hatások érvényesülnek ilyenkor a szervezetünkben, amik az ébredést szolgálják. Másrészt pedig ha így teszünk, azzal idővel immunissá tehetjük magunkat a (koffeines) kávéval szemben. Márpedig ezt nyilván senki sem szeretné, hiszen hány olyan eset van az életünk során, amikor óriási szükség van arra a fekete löketre.

Az ehhez kapcsolódó szakértői vélemények szerint tehát a kávézást hagyjuk kicsit későbbre a délelőtt folyamán, mondjuk olyan 10 óra körül ideális lehet meginni az első csészével. Ezáltal ugyanis elérhetjük, hogy pont időben adjunk újabb rúgást az energiaszintünknek. Az előző pontokból merítve viszont ne felejtsük el, hogy rögtön utána fogat mosni továbbra sem érdemes.

Portfolio.hu

indexkép: Diéta és Fitnessz


Hirdetés 

%d bloggers like this: