Hirdetés 

Letartóztatták a pápát, nem halt meg a Capitoliumnál lelőtt nő – 5 elképesztő, friss összesküvés-elmélet

A koronavírus elleni oltásba épített 5G-chipről is megjelent egy tervrajz. Az senkit sem zavart, hogy valójában ez egy gitárpedálhoz tartozó műszaki ábra.

Éppen csak elkezdődött 2021, de már most olyan elképesztő összeesküvés-elméletek lepték az interneten, amiket nehéz lesz felülmúlni az év hátralévő részében, írja a Cracked. A portál összegyűjtötte az 5 napjainkban terjedő legnagyobb hülyeséget, melyekből természetesen egy szó sem igaz.

Nem halt meg Ashli Babbitt, a Capitolium ostrománál lelőtt nő

A QAnon állítása szerint valójában nem halt meg a Capitolium január 6-i ostrománál lelőtt Ashli Babbitt. A 35 éves Trump- és összeesküvés-hívő nővel történteket már akkor “kivégzésnek” bélyegezte egy rádió műsorvezetője, mielőtt hivatalosan megerősítették volna halálhírét. Később pedig egyenesen “a második polgárháború első áldozatának” nevezték.

Babbittet már röviddel a halála után propaganda és toborzási célokra használták, majd a narratíva hirtelen megváltozott. A QAnon kommunikációja idővel arról szólt, hogy a nő valójában nem halt meg, a végzetes pillanatról készült videón pedig jól látható, ahogy a rendőr fegyvere az utolsó pillanatban elfordul.

A közösségi médiában felkapott elmélet szerint Babbitt Twitter-posztjait a baloldalhoz köthető személyek módosították, hogy úgy tűnjön, a  nő kapcsolatban állt a QAnonnal. Az álhír olyan gyorsan terjedt, hogy röviddel később már egyenesen az Antifához kapcsolható kémnek vélték Babbittet.

Nyilvánosságra hozták a koronavírus-oltásban található titkos 5G-chip tervrajzát

A koronavírus elleni oltást elutasítók egyik felkapott témája lett a napokban egy részletes diagram a vakcinába épített 5G chipről. Az interneten december vége óta terjedő ábrán azonban valójában egy egyszerű gitárpedál műszaki tervrajza látható. Az összesküvés-elméletet egy román rádió honlapja is megosztotta, innen egészen Olaszországig jutott az álhír.

A rajzot tömegesen megosztókat még az sem zavarta, hogy a diagramon olyan kifejezések szerepelnek, mint például a “basszus” vagy a “lábkapcsoló”. Ezek alapján valószínű, hogy aki útnak indította ezt a képet, valójában viccnek szánta az egészet. Idővel azonban felbukkantak olyan variációk is, ahol a tervrajzról utólag eltüntették az árulkodó feliratokat.


Letartóztatták a pápát

Röviddel a Capitolium ostroma után jelent meg egy kanadai honlapon, hogy több bűncselekmény elkövetésével vádolják Ferenc pápát, akit már le is tartóztattak. A The Conservative Beaver cikke szerint a keresztény egyház vezetőjét gyermekpornográfiával, emberkereskedelemmel, vérfertőzéssel és kábítószer-birtoklással hozták összefüggésbe.

A portál cikkét ugyan több hiteles forrás is cáfolta, a kanadai lap ennek ellenére sem hagyta abba az álhír terjesztését. A YouTube-on nem sokkal később megjelent egy videó is, amiben a tengerészgyalogság erősítette meg az értesülést a pápa letartóztatásáról. A lap cikke azzal zárul, hogy az olvasó alaposan gondolja át, hogy a mainstream médiának hisz, vagy a hozzájuk hasonló alternatív híroldalaknak, melyek “mindent kockára tesznek, hogy elmondják az igazságot”.

Irán legfelsőbb vezetője szerint az USA és az Egyesült Királyság valójában a többi ország megfertőzésére használja a koronavírus elleni védőoltást

A Twitter már eltávolította Ali Hámenei posztját, melyben Irán legfelsőbb vezetője állítása szerint leleplezte a koronavírus-vakcinák mögötti valós szándékot. Az ajatollah a bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy a vakcinák “teljesen megbízhatatlanok”, és “nem elképzelhetetlen, hogy valójában más nemzeteket akarnak ezekkel megfertőzni”.

A 81 éves vezető hozzátette, hogy “ha az amerikaiak képesek lettek volna vakcinát előállítani, akkor a korona-katasztrófa nem a saját országukban történt volna”.

Kína, Irán és Hugo Chávez is érintett volt a Trump választási vereségét eredményező globális csalásban

Az Egyesült Államok választási rendszeréhez berendezéseket szállító Dominion Voting Systems beperli Sidney Powellt, amiért valótlan állításokkal kelti a cég rossz hírét. Az egykori ügyvéd és szövetségi ügyész még novemberben indított pert Michigan és Georgia államokban hatalmas választási csalás miatt. A beadványok szerint a végül Donald Trump vereségét eredményező voksolás egy olyan világméretű összeesküvős eredménye, melyben érdekelt volna többek között Kína, Irán és Hugo Chávez is. Az a venezuelai elnök, aki még 2013 márciusában elhunyt.

Powell dezinformációs kampánya átterjedt a közösségi médiára is, a Dominion alkalmazottait pedig halálos fenyegetések is érték a feltételezett csalások miatt.

Amikor már több, korábban Powell igazát támogató médium is megalapozatlannak vélték az egykori ügyvéd kijelentéseit, a férfi egy tweetben közölte, hogy esze ágában sincs visszavonni korábbi kijelentéseit, minden szava igaz.

SZMO

indexkép: Getty Images


Hirdetés 

%d bloggers like this: