Hirdetés 

Szombaton folytatódik az NBI – a Ferencváros megtörni készül a rossz sorozatot

Szombaton folytatódik az OTP Bank Liga a 17. fordulóval.

Pikáns összecsapások várhatóak a hétvégén, amelyek közül a legnagyobb figyelmet a kiesés elől menekülő és szebb napokat látott Újpest és a bajnoki címre törő MOL Fehérvár mérkőzése lesz.

ÚJPEST 8 PONT – FEHÉRVÁR 10 PONT

A lila – fehérek az őszi szezont a Budapest Honvéd legyőzésével zárták, emellett az elmúlt 5 mérkőzésen a megszerezhető 15 pontból 8-at be is gyűjöttek, amely a kezdeti siralmas eredmények után egész jónak mondható. A MOL Fehérvár célja a bajnoki cím megszerzése, amely valljuk meg, nem könnyű feladat a Ferencvárossal szemben, amely ugyan a hétközi, második fordulóból emaradt mérkőzésén alulmaradt a DVTK együttesével szemben, de jól látható volt, hogy ez az eredmény inkább a miskloci gárda szerencséjének, mintsem a bajnoki címvédő gyengeségének volt köszönhető. Emellett a fehérvári alakulat sem büszkélkedhet az őszi szezon hajrájában hozott eredményeivel, a záró fordulóban ugyan legyőztes a Kisvárdát 3-0 arányban, de az utolsó 5 mérkőzésen mindössze 10 pontot sikerült összegyűjteni, amely eredmény közel azonos az Újpest ugyanezen időszakban produikált eredményével. Nem mellesleg az elmúlt években a MOL Fehérvár sem győzni jár Újpestre. A mérkőzést szombaton 19:30 órakor játsszák a Szusza Ferenc Stadionban.


Az Újpest az elmúlt években többször is borsot tört a fehérváriak orra alá (Fotó: NSO)
FERENCVÁROS: MEGTÖRNI A ROSSZ SOROZATOT

A címvédő Ferencváros elsősorban nem győzni jár a Pancho Arénába. A legutóbbi 5 összecsapáson nem tudtak győzni a zöld sasok idegenben a Puskás Akadémia ellen. A legutóbbi találkozón májusban ámbár vezetett a Ferencváros, mégis 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó – igaz, ez akkor nem veszélyeztette a Fradi tavalyi 31. bajnoki címét. A hét közben a Ferencváros a második fordulóban elhalasztott mérkőzését játszotta le a DVTK együttese ellen, amely megszakította a Ferencváros hazai 61 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A DVTK szerencsés győzelme minden bizonnyal ébresztőt fújt a zöld-fehéreknek, így arra lehet számítani, hogy a sérülésekkel is sújtott Ferencvárosi kezdőcsapat vérszomjasan lép majd pályára Felcsúton és ismerve Szerhij Rebrov mentalitását, kíméletlen támadófocit láthatunk majd a bajnokaspiránstól. A legutóbbi 5 fordulóban a PAFC 8 pontot szerzett, az utoló őszi fordulóban Mezőkövesden maradt alul 1-0 arányban, a Ferencváros ezzel szemben pedig minden mérkőzését megnyerte, az őszt a Budafok 2-1-es legyőzésével zárta. Minden körülményt tekintve a Ferencváros a mérkőzés esélyese még az elmúlt évek statisztikai adatai és a hétközi hazai vereség ellenére is, azonban a Puskás Akadémia biztosan nem adja könnyen a 3 pontot a bajnokcsapatnak. Az összecsapás szombaton 17:00 órakor kezdődik a Pancho Arénában.

Varga Roland már biztosan nem segíti a címvédőt, de a Fradi győzelemre készül (Fotó: MTI)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

Szombat 14:30  Kisvárda – Mezőkövesd 

Vasárnap 13:30 Budafoki MTE – MTK FC

Vasárnap 15:45 Paksi FC – DVTK

Vasárnap 18:00 Budapest Honvéd FC – Zalaegerszegi TE

A mérkőzéseket a közmédia élőben közvetíti.

indexkép: FTC


Hirdetés 

%d bloggers like this: