Merkely Béla szerint egyetlen lehetőség lesz: Azok kapnak nagyobb mozgási lehetőséget, akik be vannak oltva

A koronavírus semmit nem veszített az erejéből, és nagyrészt rajtunk is múlik, lesz-e szükség további korlátozó intézkedésekre – mondta el a Semmelweis Egyetem rektora a kormany.hu-nak adott interjújában. Merkely Béla legfeljebb lépcsőzetes nyitásra lát majd lehetőséget. Különösen fontos, hogy betartsuk azokat a szabályokat, amelyek 2020 novembere óta meghatározzák a mindennapjainkat. Most nem lehet nyitni, inkább […]
Topligákból érdeklődnek a Ferencváros támadója iránt

2020. július 17-én jelentette be a Ferencváros Myrto Uzuni érkezését, meggyőző teljesítményével már topligás csapatok érdeklődését is felkeltette. Az ulloi129.hu beszámolója szerint, a játékos menedzsere elmondta, hogy Angliából, Németországból és Olaszországból is érdeklődtek a játékos iránt: ,,Premier League és Bundesliga csapatok is jelezték érdeklődésüket Myrto iránt. Korábban volt Serie A-s érdeklődő is, de a szezon során csak […]
Tóth Vera smink nélküli fotót posztolt 36. születésnapja alkalmából

Tóth Vera ma ünnepli 36. születésnapját, erről a jeles napról pedig ő maga is megemlékezett Instagram-oldalán. Tóth Vera az utóbbi időben valósággal ragyog. Elképesztő fogyása és boldog párkapcsolata miatt külső szemlélőként úgy tűnik, boldogabb, mint valaha. Az énekesnő legfrissebb fotóján egy spagetti pántos felsőben látható, smink nélkül. Nem törődve az Instagram trendekkel, Vera megmutatta magát […]
Most érkezett a hír: Elkapta a koronavírust Szabó Ádám!

Szabó Ádám közösségi oldalán adta hírül, hogy megbetegedett. A koronavírus tesztje pozitív lett. Elárulta, hogy van most és ezt kéri követőitől a zenész: „Pozitív, vagyis covidos vagyok/lettem. Nagyon szomorú vagyok, hiszen ma jelentettem volna be, hogy pénteken lesz egy online koncert, óriási öröm és boldogság, de ez a szar ezt is tönkre teszi… Jól vagyok, […]
Jakab Péter: A plakátok pozitív üzeneteivel ellentétben épp összeomlik az egészségügy!

Jakab Péter, az előválasztáson miniszterelnök – jelöltként induló ellenzéki politikus részletesen kifejtette véleményét a kormány pozitív üzeneteivel szembeni sötét valósággal kapcsolatban. A felmérések szerint jelenleg legesélyesebb ellenzéki miniszterelnök – jelölt felháborodását fejezte ki, hogy amíg az országos plakátkampányokon az „Újraindítjuk a gazdaságot” szlogen olvasható minen 200 méteren, addig az egészségügy épp összeomlóban van. Mint a […]
Nemes cselekedet: Édesapja sorstársain segített Tilinger Attila családja

Február 24-én vettek végső búcsút Tilinger Attila január végén elhunyt édesapjától a család és a barátok. A búcsúztatót Alex Tamás, a népszerű énekes tartotta, aki a megemlékezés végén élőben énekelte el legismertebb slágerét, a „Csak a jók mennek el” című dalt. Az énekes édesapja végrendeletben arról rendelkezett, hogy halála után haza szeretne térni, így a […]
Kiderült: így él Hien az Egyesült Államokban

A tehetséges fiatal énekesnő Hien 2009-ben ismerte meg az ország, amkikor feltűnt a Megasztár színpadán. Azóta pedig hazánkon kívül a tengerentúlon próbál szerencsét. Hien évek óta az Egyesült Államokban él, ahol elvégezte az ország leghíresebb könnyűzenei egyetemét, majd New Yorkban talált otthonra. Jelenleg hátrányos helyzetű gyermekeket tanít egy általános iskolában és új albumán dolgozik. Nemrég […]
Nagy bejelentés: bővül Csepregi Éva családja!

A Neoton Família csinos énekesnője Facebook-oldalán jelentette be, hogy úgy döntött, úja kutya anyuka lesz – vette észre a Ripost. „Döntöttem, újra kutya anyuka leszek. Ő lesz az én kicsi kutyám, Charlie. Hamarosan az enyém lesz” – írta. A kiskutyus egy Cavalier King Charles spániel. A LifeTV Ébredj velünk extra műsorában azt is elárulta, hogy egy kapcsolatra is nyitott, […]
Robbanás Nógrád megyében – egy embert találtak a romok alatt

Felrobbant és összedőlt egy családi ház kedden Mátranovákon, a balesetben egy ember megsérült – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője. Molnár Adrienn közleményében azt írta: a robbanás keddre virradó éjszaka történt a Dózsa György úton. A helyszínre a bátonyterenyei, pétervásárai és salgótarjáni hivatásos tűzoltók, valamint a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat […]
Koronavírus: nagy gond lehet, ha csak a vakcinára hagyatkozunk

Kemenesi Gábor, biológus, víruskutató szerint hiába vannak itt a koronavírus vakcinák, mégis nagy gond lehet – elmondja, mi ennek az oka. A Portfolio.hu-n jelent meg a víruskutató elemzése arról, miért nem elég önmagában a koronavírus vakcina, és mit okozhat, ha hagyjuk szabadon terjedni a koronavírust. A MUTÁCIÓK TERJEDÉSE Ahogy a koronavírus genetikai állományában eltérés következik be, megjelenik […]