Rakonczainé Éger Zsuzsanna 3 gyermekes anyuka nyilvános Facebook – posztjában fordult a nyilvánossághoz, kisfiának segítséget kérve.
A kis Lacika 2016-ban született ikertestvérével, Ádámmal, aki a születése után röviddel elhunyt. Lacika is életveszélyes állapotba került hypoxiás lett, majd leálltak a szervei, agy, tüdő, máj és bélvérzéssel született. Két hetes korában kilyukadtak a kisfiú belei, így béleltávolítás után sztóma zacskót kellett felhelyezni neki, így a kezeléseknek köszönhetően 8 hónapos korában térhetett haza a családjához.

A család 0-24 órában a kis Lacikát ápolta, 4 óránként szonda segítségével etették, és emellett folyamatosan dializálni kellett. Tavaly a kisfiú elérte a 10 kilogrammos tömeghatárt, így felkerült a vesetranszplantációs listára, majd idén február 4-én át is esett a műtéten, új vesét kapott.
A jelenlegi járványhelyzet jelentősen megnehezíti a család sorsát, hiszen a legyengült immunrendszerű kisfiú normális körülmények között is nagy veszélynek van kitéve, a kockázatot pedig sokszorosára emeli a koronavírus-járvány. Lacika édesapja is táppénzen van, hogy még véletlenül se tudja gyermekük elkapni a fertőzést, mert az számára végzetes is lehet.
Az első három hónap a legszigorúbb amikor nagyon kell vigyázni Lacikára. Aki tud segíteni ,és megkönnyíteni a mindennapok nehézségeit,azt nagyon megköszönjükCserébe Lacika mosolyával és boldogságával tudom viszonozni
A történettel a TV2 Tények című műsora is foglalkozott.
indexkép: Facebook / Rakonczainé Éger Zsuzsanna



