--°C

Operatív törzs: Zárt helyen, maszk nélkül 15 perc alatt fertőzhet a vírus

Mára összesen 1 442 000 embert oltottak be, közülük több mint 400 ezren pedig már a második védőoltást is megkapták, kezdte az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóját Müller Cecília országos tisztifőorvos. Ezután rátért a napi adatokra is, melyeket ebben a cikkünkben foglaltunk össze.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy Magyarországon a tesztek háromféle antigént is ki tudnak mutatni, vagyis itthon bármelyik vírustörzs kimutatható. „Hazánkban jelenleg a brit mutáns a domináns, ami miatt nagy mértékben nőhet a fertőzöttek száma”, mondta. Müller ezért újfent kérte a higiéniás szabályok betartását, és azt is, hogy a halasztható dolgainkat halasszuk későbbre, ugyanakkor hangsúlyozta

„a nyitás ideje még messze nincs itt”.

A betegség nem csak gyorsan terjed, de nagyon súlyos formában is zajlik. Müller egy példán is szemléltette, mennyire gyors a vírus terjedése: „ha maszk nélkül vannak egy teremben, egy fertőzőképes személy biztosan átadja a vírust az arra fogékony személyeknek”, mondta.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy csütörtökön 54 ezer Moderna vakcina landolt Magyarországon, és újabb 21 600 adag AstraZeneca oltóanyag is várnak, de ez jóval kevesebb, mint amennyire eredetileg számítottak.

Müller Cecília életvezetési tanácsokat is adott (Fotó: MTI)

Zajlik a magyar oltóanyag fejlesztés is. A Debreceni Egyetem és a Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriuma fejleszti a vakcinát. Először az úgynevezett preklinikai vizsgálatok zajlanak le, amely során nyomon tudják követni az oltóanyag hatásosságát. Ha ez megfelelő eredményt hoz, következhetnek a klinikai vizsgálatok.

Végezetül Müller Cecília türelmet és toleranciát kért az emberektől, hiszen „a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy mindenki a lehető legkorábban megkaphassa a védőoltást”. Életvezetési tanácsok is elhangzottak, hogyan viseljük el a korlátozásokat:

  • iktassunk be napi 1-2 óra sportot,
  • sétáljunk a szabadban,
  • próbáljuk meg a gondolatainkat elterelni a koronavírusról.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese ezúttal is részletes adatokat sorolt arról, hogy az elmúlt egy napban hányszor kellett a rendőröknek intézkedniük a rendeletek be nem tartása miatt, így például hány üzletben nem viseltek maszkot, hányszor találkoztak olyan emberrel, akiken a közterületen vagy a tömegközlekedési eszközökön nem volt maszk. Felsorolta azt is, hányszor intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt, és hány helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket.

GULYÁS GERGELY MÁR MINDENRE VÁLASZOLT

A Telex ma ezeket a kérdéseket küldte az operatív törzsnek:

  • Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón álhírnek nevezte azt, hogy a területi alapú korlátozás-szigorítás egyáltalán felmerült volna tervként, holott az MTI vasárnap délutáni hírében az állt, hogy „Galgóczi Ágnes közölte: az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be”.
  • Miért mondta mégis ezt Gulyás Gergely? Tett javaslatot az operatív törzs megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedések bevezetésére a kormánynak?
Az operatv törzs már több, mint egy éve folyamatosan dolgozik (Fotó: MTI)

Mivel az operatív törzs szerint a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter „kimerítően válaszolt” az újságírói kérdésekre, ezért ma egyetlen kérdést sem olvastak be.

Telex

indexkép: MTI