Hirdetés 

Csonka Picit sokkolta a tömeg a teraszokon – attól tart, hogy ez újra elindíthat egy lavinát

Csonka András a Facebook-oldalán fakadt ki, miután meglátta azokat a képeket, amelyek a budapesti vendéglátóhelyeknél készültek.

Szombaton a főváros bulinegyeddé változott, emberek tömegei mulattak együtt a vendéglátóhelyek teraszain. Csonka András szerint az emberek megfeledkeztek a társadalmi felelősségvállalásról. “Úgy gondolom, ez döbbenetes. Természetesen nem a teraszok ellen szólalok fel, hiszen ma én is kiültem, de ez már nem a “hurrányitnakateraszok” érzés. Nyoma sincs társadalmi felelősségvállalásnak. A képen látható generációk még legtöbben oltva sincsenek. A “piknik” után szépen hazamennek a szülőkhöz, nagyszülőkhöz. Aztán kezdődik minden elölről. Hogy lehet egyetlen nap alatt elfelejteni, hogy miben élünk hónapok óta, hogy még mindig több ezren fertőződnek meg, és még mindig 200 felett halnak meg naponta, és már rég nem “többségében idős, krónikus beteg”! – írta bejegyzésében András, aki ostobaságnak és érzéketlen tartja az emberek hozzáállását – adta hírül az Index.

Indirekt

indexkép: Instagram / Csonka András


Hirdetés 

%d bloggers like this: