A labdarúgó NB II 38., záró fordulójában eldőltek a nagy kérdések: a Loki a Haladás legyőzésével (4–2) bajnokként jutott fel az élvonalba, míg a Gyirmót gálázva lett első osztályú, hiszen Csertői Aurél együttese 4–0-ra kiütötte a Békéscsabát. A Vasas így hiába győzte le 3–0-ra az ETO-t, a következő idényben is marad a másodosztályban.
Míg a DVSC és a Gyirmót korán vezetést szerzett, az ETO-nál sokkal többet támadó Vasasnak egészen a 26. percig kellett várnia erre. A folytatásban a győriek meccsén gyorsan eldőltek a dolgok, Lencséék a félidő végén 3-0-ra vezettek, pedig egy szerencsétlen ütközés miatt kapusukat is elveszítették.
Úgy tűnt, Debrecenben is sima lesz minden, hiszen a Loki is háromgólos fórban volt, ám a szünet előtt és után történtek ráijeszthettek a hazaiakra. Még a fordulás előtt szépített a Haladás Kinyik peches öngóljával, majd alig cseréltek térfelet a felek, máris jött a második szombathelyi gól: Tóth Dávid jobbról, ballal tekert hatalmas gólt a debreceni kapu jobb oldalába (3-2). És ezzel még nem volt vége: két perccel később Kosicky Tóth Milánt ütötte el, 11-est kapott a vendégcsapat, ám a szlovák kapus gyorsan javította hibáját és kiütötte Medgyes büntetőjét.
Eközben Gyirmóton Lencse második gólja végképp lezárt mindent (4-0), a Vasas pedig Otigba fejesével szerzett kétgólos előnyt (2-0), majd Radó állította be Angyalföldön a 3-0-s végeredményt.
EZZEL ELDŐLT, HOGY A LOKI AZ ELSŐ, A GYIRMÓT PEDIG A MÁSODIK HELYEN JUTOTT AZ OTP BANK LIGÁBA A MÁSODOSZTÁLYBÓL, A VASAS VISZONT MARAD AZ NB II-BEN.
A korábbi hétszeres magyar bajnok DVSC egy év kihagyást követően lett újra NB I-es, a Gyirmót pedig a 2015/2016-os szezont követően játszhat majd újra az élvonalban. A Vasas pedig jövőre újra megpróbálhatja.
kiemelt kép: Origo



