„Kilátástannak látom a helyzetet” – mondta Dobrev Klára a kormány 2021-es költségvetéséről vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint a kormány a gyengeség és gyávaság költségvetését nyújtotta be, melyben annak ellenére nem költenek eleget szinte semmire a munkahelyteremtéstől a nyugdíjakon át az egészségügyig, hogy az Európai Unió gyakorlatilag átvállalta a válságkezelés költségeit.
Hetek óta tudjuk, hogy az EU eddig egészen példátlan mértékben járul hozzá az európai országok válságkezeléséhez. Magyarország 8 milliárd euró, azaz közel 3 ezer milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap. Orbán Viktor ezzel szemben még odáig sem jutott el, hogy beismerje: nem ő és a kormánya, nem a diktátor barátai, nem Oroszország, és nem a Türk Tanács, hanem az Európai Unió fogja kihúzni Magyarországot a bajból.
Dobrev úgy látja, hogy az egészségügyet rendbe kellene tenni, az oktatás soha nem látott kihívásokkal küzd, a magyar gazdaság pedig szinte leállt, a 2021-es büdzsében ugyanakkor szinte nyoma sincs ezen problémák kezelésének, mert a kormányfő gyáva szembenézni ezekkel a problémákkal.
A DK szerint a miniszterelnök ahelyett, hogy barátokat, szövetségeseket szerezne, folyamatosan elszigeteli Magyarországot legnagyobb szövetségesétől, az Európai Uniótól. A párt politikusa azt mondta, hogy az uniótól kapott 3 ezer milliárd nem hitel, vagy kölcsön, hanem olyan támogatás, amit az egészségügyre, a szociális ágazatra, az oktatásra, a vállalkozások megsegítésére és munkahelyteremtésre kellene fordítani.
A Fidesz közleményben reagált Dobrev szavaira, a kormánypárt szerint Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc jobb, ha hallgat, ha válságkezelésről van szó.
Amikor ők kormányoztak, a csőd szélére sodorták az országot, a 2008-as világgazdasági válság a legyengített országot végleg padlóra küldte, és éppen Gyurcsányék fordultak ekkor az IMF-hez és az Európai Bizottsághoz hitelért. Ennek meg is volt az ára, megszorítást megszorításra halmoztak. Kétszázezer ember munkahelye szűnt meg, adót emeltek és elvettek egyhavi fizetést, valamint egyhavi nyugdíjat is.



