--°C

Lajsz András a zárójelentéséből tudta meg, hogy meghalt

Törhetetlenül vidám Lajsz András, pedig nem sok jót tartogattak neki az elmúlt évek: többször volt infarktusa. „A legmókásabb az volt, amikor a második infarktusomat kaptam, és meghaltam. De te azt nem tudod, hogy meghalsz, nem szólt senki. Utána tudtam meg, miután elolvastam a kórházi zárójelentést. Addig én nem tudtam” – mondta Joshi Bharatnak Lajsz András, […]

Döntött a bíróság: rács mögött marad Fekete Dávid

Május elején született meg a döntés Fekete Dávid első, 30 napos letartóztatásáról, miután a zenészt pár nappal korábban bilincsben vitték el győri otthonából, aznap pedig rendőrautóval vitték a bíróságra. Közokirat-hamisítás és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt folyik az eljárás ellene, szerdán pedig ismét úgy látta a legjobbnak a bíróság, ha az énekes további három hónapra a […]

Jakab Péter: Kövér László azt üzeni, hogy fogjátok be a szátokat és akkor nem esik bántódásotok – videó

Véget ért a Mentelmi Bizottság előtti meghallgatása Jakab Péternek, a Jobbik elnökének.  Mint ismeretes, Kövér László házelnök a Jobbik frakcióvezetőjétől elhangzott „ficsúr” szóért 9,6 millió forintos büntetést szabott ki. Jakab Péter a meghallgatás után videó bejelentkezésében elmondta, hogy a Fideszes többségből álló Mentelmi Bizottság egyetértett Kövér László döntésével, emellett megjegyezték azt is, hogy a házelnök […]

Suzy: Nem tudom elképzelni az életemet mulatás nélkül! – videó

Az egyik legnépszerűbb hazai mulatós énekesnő Suzy egy vadonatúj dallal rukkolt elő pár napja.   Első hallásra meglepetésként érheti a hallgatót, hogy a dal közel sem mulatós, hiszen egy reggae stílusú újdonsággal lepte meg rajongóit az énekesnő. Mint kiderült, ez sem volt véletlen. –A dalt minden szempontból különlegesnek álmodtuk meg. A kislányomhoz, Zsuzsikához szól a dal, […]

D-vitamin – Az egész élet folyamán szükség van rá

Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Szűcs Zsuzsanna azt mondta, hogy a D-vitaminnak többek között fontos szerepe van a növekedésben, a reprodukcióban, az anyagcserebetegségek megelőzésében, a csontrendszer egészségének megőrzésében és a csontok […]

Járvány: a magyar lakosság álomvilágban élt – egy orvos beszámolója a kórházi állapotokról

Miközben a magyar lakosságot álomvilágba ringatta a propaganda arról, hogy a kormány kezében tartja a járvány kezelését, elképesztő állapotok uralkodtak a kórházakban, derül ki egy megszólaló orvos beszámolójából. Nem könnyítette meg a kórházi orvosok dolgát a járvány dühöngésének csúcspontján, hogy a kórházak nem oszthatták meg egymással a betegellátási eredményeiket, és az intézmények nem kommunikáltak egymással […]