☀ --°C

Emlékeztek még Szíj Melindára? Így néz ki ma a Megasztár szatyros tehetsége – Fotók

Ki ne emlékezne Szíj Melindára a magyarországi Megasztár eddigi történetének egyik legmegosztóbb versenyzőjére, aki a tehetségkutató ötödik szériájában, 2010-ben egészen a harmadik helyezésig vitte. Szíj Melinda 41 éves volt, amikor harmadik helyezést ért el a műsorba, előtte asszisztensként dolgozott. Különleges hangját és előadásmódját sokan megkedvelték, de sokan egyenesen ki nem állhatták és rengetegen azzal támadták, […]

Itt vannak az első fotók: ilyenek lesznek az új rendszámtáblák

Mint ahogy azt a Blikk is megírta: a három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közösségi oldalán pedig megjelentek az […]

Tudtad? Ezért veszélyes a gyors fogyás

A hízásnak lehetnek endokrinológiai okai, tehát mirigyek megváltozott működése miatt is növekedhet a súlyunk, de állhat a háttérben pszichológiai, lelki probléma is, és természetesen az egészségtelen, mozgáshiányos életvitel és a túlevés is gyakori tényező. Dr. Káposztás Zsolt, a Duna Medical Center sebésze szerint az elhízás betegség, a csőgyomor műtét pedig nem elsősorban szépészeti beavatkozás, hanem […]

Hoppá! Titokban vette feleségül 16 évvel fiatalabb szerelmét a magyar színész

A Madách Színház színésze, Serbán Attila 10 év után feleségül vette párját, Munkácsy Katát. Az esküvőt titokban, Toszkánában tartották. Serbán Attilának és Munkácsy Katának már született egy kislánya, de a boldogító igent csak nemrégen mondták ki.  A pár ismeretségük 10. évfordulóján a lánykérés helyszínén, Toszkánában keltek egybe – tudta meg a BEST magazin. Nem ők azonban az […]

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvője

Az utóbbi időben hatalmas médiafigyelmet váltott ki Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea szereleme, akik hamarosan hivatalosan is összekötik az életüket. A különböző cikkek alatt megjelenő kommentek számából nagyon úgy tűnik, valamiért sokakat érdekel az új álompár közös élete. Magyarország leggazdagabb embere és a csinos műsorvezető már együtt élnek, hamarosan pedig egybekelnek; az esküvő egy egész […]