Hirdetés 

Mindenki meneküljön! Húsevő rákok támadtak egy horgászra a Balatonnál

Eddig úgy tudták, ez a faj csak más, hozzá hasonló méretű vízi lényeket támad meg.

Terjedelmes cikkben számolt be a 444 egyik újságírója arról, hogy augusztus elején balatoni horgászás közben két alkalommal is szúró-égető-viszkető érzést tapasztalt, miközben a tóban állva próbált halakat fogni. Mint kiderült, a férfit húsevő rákok harapták meg.

A lap szerzője ugyanis a második horgászatot már sötétben, késő éjjel fejezte be, és amikor végzett, a fejlámpája fényében azt látta, hogy a jobb combja tele van pár milliméter nagyságú bolharákokkal, amelyek a bőréhez tapadtak. Másnapra a lábát sebhelyek borították, ám kíváncsiságból harmadszor is ugyanott horgászott és egy idő után megint jöttek a harapások.

A kalandja nyomán felkereste a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet, ahol Gál Blanka, a téma szakértő kutatója elárulta: a Balatonban eredendően egyetlen bolharákfaj, a tüskés bolharák élt, ám az elmúlt évtizedekben több inváziós bolharákfaj került a Balatonba, amelyek kiszorították az őslakót.

Köztük a legagresszívebben terjedő a nálunk több évtizede megtelepedett Dikerogammarus villosus, a kétpúpos bolharák, amit angolul Killer Shrimpnek, vagyis Gyilkos Garnélának becéznek, bár nem garnélaféle, csak hasonlít rá. Ez a faj elvileg más, hozzá hasonló méretű vízi lényeket támad meg, és Gál idáig még nem hallott olyan esetről, hogy kétpúpos bolharák „emberre támadt” volna, de a vele folytatott beszélgetés alapján annyi biztosnak tűnt, hogy amik a horgászt összecsipkedték, vagyis inkább megrágcsáltak, azok kizárásos alapon valamilyen bolharákfaj egyedei lehettek.

Indirekt

kiemelt kép: Liget Műhely


Hirdetés 

%d bloggers like this: