Hirdetés 

Orbánék rettegnek: már saját embereiket is lehallgatják a Pegasus kémszoftverrel

Bodnár Zsolt rendőr dandártábornokot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettesét is célba vették az okostelefonokat feltörő Pegasus kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott adatbázisból, amelyben a kiberfegyvert kifejlesztő izraeli NSO nevű cég egyes külföldi felhasználói által kiválasztott célpontok szerepelnek.

Amikor 2010-ben megalakult a Terrorelhárítási Központ, az új szervezet számos bírálatot kapott amiatt, hogy annak vezetését az exkommandós Hajdú Jánosra, Orbán Viktor egykori személyi testőrére bízták. A sok száz éles rendőri akcióban részt vevő Hajdúnak bűnözők elfogásában rengeteg tapasztalata volt, de felderítésben, elemzésben, szervezetirányításban jóval kevesebb. Hajdú azonban maga mellé vette a tapasztalt rendőri vezetőként ismert Bodnár Zsoltot, akivel éveken keresztül elválaszthatatlannak tűnő párosként vezették a TEK-et.

Linkedin-profilja szerint Bodnár 1983-ban kezdte rendőri karrierjét bűnügyi nyomozóként, a 90-es években az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szervezett bűnözés elleni részlegét vezette, majd a kétezres években a BRFK bűnügyi területért felelős főkapitány-helyetteseként szolgált. Hajdú János innen hívta át magához a frissen alakuló terrorelhárítási szervhez.

A szervezet belső ügyeit ismerő források Bodnár Zsoltot úgy jellemezték, hogy ő lett „a terrorelhárítás esze”. Ő felelt a terrorfelderítésért vagy éppen a nemzetközi együttműködésért, de a TEK sajtótájékoztatóin is többször ő magyarázta el egy-egy aktuális ügy részleteit a médiának.

Éppen ezért lepett meg sokakat még a TEK-en belül is, amikor 2018 májusában Bodnárt egyik napról a másikra kirúgták, mondta egy terrorelhárítással is foglalkozó volt biztonsági tiszt a Direkt36-nak. Bodnár ráadásul nem csak helyettese, de közeli barátja is volt Hajdúnak. „Abszolút érthetetlen, ami történt köztük” – mondta egy közös ismerősük, aki szerint emberileg is megviselte a feleket a konfliktus.

Több, a TEK belső ügyeit ismerő forrás szerint Hajdú gyanakodni kezdett a helyettesére, hogy az a háta mögött politikai-hatalmi érdekekből különféle belső információkhoz próbál meg hozzáférni mind a szervezetről, mind róla személyesen.

Egy, a TEK belső ügyeit ismerő forrás szerint erről a gyanúról Hajdúék értesítették a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumot, ahol komolyan vették a bejelentést. Az ilyenkor szokásos procedúra szerint egy rendvédelmi szervezet – például a TEK – saját gyanúba keveredett vezetője ellen nem szokott és nem is tud komolyabb nyomozást folytatni. Hasonló ügyekben a belső elhárítás, azaz a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) jár el, akik akcióik során a titkosszolgálati eszköztár teljes arzenálját – magukat másnak kiadó fedett ügynökök, telefonlehallgatás, titkos megfigyelés stb. – bevethetik.

A konfliktus egyik ismerője szerint annak a gyanúja fel sem merült, hogy Bodnár esetleg szervezett bűnözői köröknek vagy külföldi titkosszolgálatnak vitt volna ki információkat. Elmondása szerint a TEK főigazgató-helyettese a Fidesz-kormányon belüli egyik korábbi belső konfliktus eredményeként kényszerült távozni.


Bodnár Zsoltot is célba vette a Pegasus a menesztése után (Fotó: Szabad Európa)

Arról már korábban megjelentek sajtóhírek, hogy Bodnár távozása összefüggésben állhatott a Lázár János és Pintér Sándor közötti konfliktussal. Lázár a Fidesz 2010-es kormányra kerülése után ambicionálta azt, hogy ő kerüljön a Belügyminisztérium élére, de a tárcát végül Pintér Sándor kapta meg. Ahogy azonban Lázár idővel egyre befolyásosabbá vált a Fideszben – 2014 és 2018 között, hatalma csúcsán a Miniszterelnökséget vezette miniszterként –, számos konfliktust is vállalt Pintérrel és az alá tartozó belügyi apparátussal, sőt kifejezetten a TEK-kel is.

A 2018-as választás után Lázár kikerült a kormányból, és a Magyar Hang akkori cikke szerint az ő távozásának eredménye lett „bizalmi okokból” Bodnár távozása is. Az Index pedig akkoriban arról írt, hogy Bodnárnak a Belügyminisztériumban voltak ellenlábasai, és ez vezetett a távozásához.

Nem ez volt ugyanakkor az első hasonló konfliktus, ahol felmerült, hogy a TEK a kormányzaton belül gyűjt és szállít egyik vezetőről a másiknak információkat. 2015-ben a hvg.hu írta meg, hogy forrásaik szerint Áder János köztársasági elnök bizalma azért rendült meg a személyi védelmét addig ellátó TEK-ben, mert „az Orbánnal folytatott beszélgetéseiből világossá vált számára, hogy a miniszterelnök valamennyi programjáról képben van. Nem csak arról, ami a heti tervében benne van, hanem az összes találkozójáról.”

cikk szerint ezzel függött össze az is, hogy „az ország egyik legjobb felderítőtisztjeként számon tartott Bodnár Zsoltnak, a TEK-főigazgató-helyettesének a március 15-i előléptetését dandártábornokból vezérőrnaggyá Áder nem hagyta jóvá”. (Érdekesség, hogy a fenti cikk szerzőjét, Csikász Brigittát évekkel később szintén megfigyelték a Pegasusszal.)

Telex / Ezalényeg


Hirdetés 

%d bloggers like this: