Hirdetés 

Gáspár Bea őszintén megnyílt, és elmesélte, hogyan vált kiabálós salgótarjáni asszonyból céltudatos, független üzletasszonnyá, továbbá beszélt arról is, hogy utólag hogyan éli meg a reality show-ban való szereplését.

“Egyetlen percét sem bántam meg a szereplésnek. Ma is ugyanúgy végigcsinálnám, mert hatalmas tapasztalás volt mindannyiunk számára” – kezdte Bea a beszélgetést a Story Magazinnal.

Arra viszont a mai napig nem jött rá, hogyan tudott évekig egyszerre feleség, anya és közszereplő lenni. Reggel fél hatkor elvitte a gyerekeket az iskolába, hazafelé bevásárolt, és mire hazaért, a stáb már ott toporgott az ajtóban. Ezután egész nap azon agyalt, hogy vajon ki tudja hazahozni a gyerekeket. Bea elmondta, hogy teljes káosz volt akkor az életük, és noha ugyanakkor még, harmincévesen jól vette az akadályokat, ez ma már nehezebb lenne.

“Akkoriban nem volt túl jó a megítélésem. Egyébként érdekes, hogy aki Győzit szerette, az általában engem utált, és ez fordítva is így volt. Pénzért járattuk le magunkat, évről évre többet kaptunk érte. Azt már kevésbé élveztük, amikor Győzi pánikbeteg lett. Ilyen szempontból én szerencsés vagyok, mert rólam hamar leperegnek a dolgok.”

Az utóbbi időben viszont megfordultak a dolgok. Sok elismerést kap, amit egyelőre még nehezen hisz el. Sosem gondolta, hogy ő, Gáspár Bea mások számára inspiráló lehet.


Győző és Bea jóban-rosszban együtt (fotó: Origo)

“Korábban görcsösen próbáltam bebizonyítani, hogy nem vagyok egy buta vidéki cigányasszony. Sok bántást, kritikát kaptam, de irigyeim is bőven akadtak, ám én is csak egy ember vagyok a sok közül.”

A NAV-os ügy után lenullázódtak, ráadásul Győzőt sehol sem alkalmazták, ezért Bea kénytelen volt átvenni a pénzkereső szerepet. Sok sikeres nő inspirálta, akik egyedül építettek karriert.

“Győzőnek nagyon nehéz volt megemésztenie, hogy én is dolgozom, sőt, nemcsak dolgozom, hanem amíg korábban ő adott pénzt nekem, addig most én segítem ki őt. Ez persze rettentően bántja a férfiúi hiúságát, de természetesen nagyon büszke rám, mint ahogy én is magamra.”

Life.hu

kiemelt kép: RTL Klub


Hirdetés