A 64 esztendős Lang Györgyi aggasztó tüneteket észlelt magán, Falusi Mariann elmondása szerint jelenleg is a szubintenzív osztályon fekszik.
Hétfő hajnalban kórházba szállították a Pa-dö-dő nevű formációból is ismert 64 esztendős énekesnőt, Lang Györgyit – értesült olvasói információ alapján a Bors. Az előadóművész otthonában lett rosszul, rohammentővel vitték kórházba, tisztelői pedig rögtön azt kezdték találgatni, mi történhetett évek óta gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kedvencükkel.
A Borsnak végül Lang Györgyi közeli barátnője és régi zenésztársa, a Pa-dö-dő másik sztárja, Falusi Mariann nyilatkozott a felkavaró eseményről.
„Éjjel kettőkor jöttem el tőle, nem tapasztaltunk semmi különöset. Tudom, hogy reggel négy-öt óra körül szokott lefeküdni. Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív” – mesélte Falusi Mariann, majd hozzátette: Lang Györgyi állapota azóta már egyértelműen javulásnak indult, de a hétfő reggeli történések mindkettejüket megdöbbentették.

Agyérgörcsöt kapott
„Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen. Holnap remélhetőleg kikerül az osztályról, utána pedig hazaengedhetik” – közölte a Borssal Falusi Mariann.
Az énekesnő fontosnak tartja, hogy mindenkit megnyugtasson: Lang Györgyi egészségi állapota a körülmények ellenére jónak mondható. „Tisztán és érthetően beszél, jó kedve van, nevet és most már a kezeit is mozgatja” – fogalmazott az Artisjus-díjas magyar előadóművész.
Lang Györgyi és Falusi Mariann a közelmúltban együtt vakációztak, Egyiptomban pihenték ki az elmúlt időszak fáradalmait. A 62 éves híresség azt nyilatkozta, semmiféle jel nem utalt arra, hogy barátnőjét komoly betegség fenyegeti.
„Kipihentük magunkat, csodálatos időnk volt. Harminc fokos volt a tenger, fürödtünk, napoztunk. Györgyi is szép barna, legalább jól mutat a hófehér kórházi ágyon” – viccelődött Falusi Mariann.
kiemelt kép:



