Hirdetés 

A 10 legjobb sorozat a 90-es évekből – Emlékszel?

Ugye máris hallod a fejedben a főcímzenét? Így van ezzel mindenki, aki valaha is követte a sorozatot, amit bár az USA-ban 1978 és 1991 között vetítettek, nálunk 1990 után került képernyőre.

Vicces, hogy mennyire modernnek tűntek már akkor is az amerikai hétköznapok, miközben jó egy évtized késéssel néztük a részeket.

Egy biztos volt: ha péntek este, akkor a képernyő előtt izgultunk, akkor is, ha mi, gyereket nem teljesen értettük, hogy mi is történik pontosan a Ewing-családdal.

3/10 Farm, ahol élünk

Egy újabb sorozat, amit jóval később vetítettek itthon, mint az Egyesült Államokban, de mivel kosztümös történetről van szó, így ennek nem volt jelentősége.

A magam részéről minden nap rohantam haza suli után, hogy kövessem Laura, Mary és szüleik, Charles és Caroline mindennapjait a minnesotai Walnut Grove-ban.

4/10 Baywatch

Piros fürdőruhák, kék tenger, hófehér homok és persze David Hasselhoff.

Az amerikai televíziós sorozat 10 éven keresztül ment a tévében, és hihetetlen népszerűségnek örvendett az egész világon, így Európában is, annak ellenére, hogy mai szemmel nézve bugyuta és sokszor szexista is a történet.

Ettől függetlenül persze akkoriban mind rajongtunk a kaliforniai vízimentőkért…

5/10 Szívtipró gimi

Az ausztrál középiskolásokról szóló tinisorozat hatalmas népszerűségnek örvendett hazánkban, annak ellenére, hogy végtelen távol állt az akkori ausztráli tinédzserek élete a hazai kamaszokétól.

A sorozat nem idealizálta túl a fiatalok mindennapjait, valós problémákat láthattunk.

Olyanokat, amelyeket mi magunk is megéltünk akkoriban, így nemcsoda, hogy alig vártuk az újabb és újabb részeket.

6/10 Kaliforniába jöttem

A Will Smith főszereplésével készült sorozat igazi üde színfolt volt a mindennapokban.

A nagyjából 25 perces epizódok tele voltak humorral, zenével, tánccal, a szuper, tarka öltözékekről nem is beszélve.

A jókedvünket és Will Smith karrierját garantáltan pozitív irányba mozdította a széria.

7/10 Sliders

Személy szerint ez volt a kedvenc sorozatom, egész egyszerűen rajongtam a történetért, amelyben egy fiatal kutató felfedezi az átjárót a párhuzamos világok között.

Mikor kutatótársaival és barátaival kipróbálja az átjárót, egy véletlen folytán törlődnek az otthonuk koordinátái.

Míg a hazautat keresik újabb és újabb ijesztő és különleges világokon kell áthaladniuk és csak reménykedhetnek benne, hogy egyszer hazajutnak.

8/10 Paula és Paulina

A 90-es években egyre több amerikai sorozat kúszott be hozzánk, azért valljuk be, mégis főleg a brazil szappanoperákra pörögtünk.

Az első között volt az itthon 1999-ben vetített Paula és Paulina, amelyben két egymásról nem tudó, véletlenül találkozó egypetéjű iker van a főszerepben. A gonosz és számító Paula és a kedves, jámbor Paulina története minden délutánon újabb izgalmakat tartogatott.

A főcímzenéjét pedig mai napig kívülről fújja egy egész generáció.

9/10 Vészhelyzet

Ha kedd, akkor Vészhelyzet! Legalábbis nálam egészen biztosan a kedvenc kórházas sorozatomról szóltak a kedd esték, és a műfaj iránti rajongásom a mai napig megvan.

A nálunk 1996-tól vetített Vészhelyzet azon kevés sorozat közé tartozik, amit ma is bármikor érdemes visszanézni.

Ugyanolyan izgalmasak az orvosi esetek és a főszereplők magánélete, mint akkor.

10/10 Renegade – A fejvadász

A világ egyik legnézettebb sorozata volt a maga idejében, ami még a Baywatch-csal is felvette a versenyt.

A felesége meggyilkolásával igaztalanul megvádolt főhős álnéven fejvadásznak áll és maga is a bűnözők ellen küzd, majd minden rész végén felszáll hatalmas motorjára és lobogó hajjal elhajt a naplementébe.

Felejthetetlen.

(via bien)

kiemelt kép: MTVA


Hirdetés 

%d bloggers like this: