Hirdetés 

Bereczki Zoltán majdnem otthagyta a koncertet, mikor kiderült, hogy Fideszes kampányrendezvényre hívták fellépni

Bereczki Zoltán egy kormánypárti kampányrendezvény egyik fellépője lett volna, de ő nem tudott arról, hogy ilyen rendezvényre hívták. Az ingyenes koncerten végül csak a hallgatóságra való tekintettel énekelt – írja a Nyugat.hu

A lap írása szerint Vas megyében sorra járja a falvakat a Fidesz és Hende Csaba országgyűlési képviselő. A rendezvényeiken ingyenes koncertek is vannak, de arról, hogy ezek milyen céllal lettek megrendezve, arról a fellépőket “elfelejtették értesíteni”.

Így történhetett, hogy Sé településen Bereczki Zoltán a kultúrház színpadára lépve azt közölte:

“Csak rátok való tekintettel maradok most itt, mert ez egy kampányrendezvény, és én ilyet nem vállalok! Ez egyértelműen benne van az aláírt szerződésemben!”

– írta meg a lapnak az egyik olvasójuk.

Hende a rendezvényt egyébként egy erősen kampányszagú beszéddel nyitotta meg. A portál arról ír, hogy Bereczki az első sorban ülő Hende és Nagy Róbert polgármester előtt azt is közölte, hogy gyomorforgatónak érzi, ami előtte a színpadon elhangzott.

A rendezvény végén a polgármester a színpadra hívta Hendét is, amire a közönség egy része hangosan fütyülni kezdett – mondták el a lapnak. Az ügyben a portál kereste az énekest is, de menedzsere azt közölte, hogy Bereczki nem szeretne nyilatkozni.

szeretlekmagyarorszag.hu

kiemelt kép: Newsbeezer


Hirdetés 

%d bloggers like this: