--°C

Márki-Zay Péter: sok sikert a pártoknak az esetleges utódom kiválasztásához

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje csaknem másfél órás nagyinterjút adott a Spirit FM Beszóló című műsorában. Hont András kérdezte a szakértői stábról, bizalomról, önálló frakcióról, a magyar történelem legnagyobb bűneiről, demagógiáról, járványkezelésről és arról is, miben hozott mást az ő jelöltsége az eddigi ellenzéki politikához képest.

Az elmúlt évtized ellenzéki politikájához képest most három roma képviselőjelölt van – kezdte Márki-Zay Péter annak felsorolását, hogy miben hozott mást az ő miniszterelnök-jelöltsége, mintha más ellenzéki politikust indítottak volna. Olyan sem volt még, hogy egy jobboldali, hétgyermekes, keresztény, konzervatív politikus vezesse az összefogott ellenzéket – véli.

Hozzátette, olyan sem fordult még elő, hogy a közösségi médiában hétről hétre többen kezdik követni az ellenzéket, mint Orbán Viktort. Úgy látja, az ellenzéknek eddig soha nem sikerült megszólítani a fiatalokat, a konzervatívokat és a vallásos embereket, most azonban elérték őket is.

Hangsúlyozta, Bod Péter Ákos, Surányi György és Király Júlia az elmúlt 12 évben egyik ellenzéki pártnak sem dolgozott, tehát nem a jól ismert arcok vállaltak feladatokat a szakértői stábban, hanem széles nemzeti összefogást láthatunk. Az említettek és az árnyékkormány szakpolitikai kabinetvezetőinek mindegyikében maradéktalanul megbízik.

Arra a felvetésre, miszerint úgy hírlik, hogy az egyik ellenzéki pártvezető pártlistás helyével nem elégedett, úgy reagált, a lista összeállításakor abból nem engedett, hogy az öt legnépszerűbb politikus legyen az első öt helyen, ez személyesen neki köszönhető.

“Az elmúlt egy évben ez egy nagyon komoly vita volt. Egy évvel ezelőtt egyik párt sem adott semmi esélyt arra, hogy ez az öt ember legyen az első öt helyen a listán”

– fogalmazott.

Hont András műsorvezető arról is kérdezte, hogy mi a garancia arra, hogy ha nyer, akkor még karácsonykor is miniszterelnök lesz. A miniszterelnök-jelölt úgy válaszolt: garancia semmire sincs, de nem látja, hogy kinek a személyében állapodna meg a hat párt, különösen úgy, hogy nem ők választották ki, az előválasztás eredménye számukra is meglepetés volt, tehát a legitimitását nem a pártoktól kapta. Arra sem lesz garancia, hogyha Orbán Viktor győz, akkor karácsonykor még mindig ő lesz a miniszterelnök – tette hozzá.

“Itt a kulcs, hogy a hat pártnak meg kell egyeznie egy újban. Sok sikert kívánok ehhez”– fogalmazott.

Márki-Zay Péter azt mondta, olyan kormány kell, amelyik biztosítja, hogy lesz elszámoltatás. “Jobb és bal, ellenzék és kormánypárt, 2010 előtt és után: semmiféle korrupciót nem fogunk megtűrni”- nyilatkozta.

atv.hu

kiemelt kép: MTI