Csepregi Éva és a skót származású zeneszerző, Bob Heatlie 1985-ben találkoztak, majd hamarosan egymásba szerettek. Fiuk, Heatlie Dávid 1992-ben született.
A ma már harmincéves férfi énekes, dobos, zeneszerző, a Neoton Família Sztárjai tagja. 2019-ben bejutott A Dalba La Mama Hotel című slágerével.
Csúnyán berúgott…
Heatlie Dávid tavaly vette feleségül élete szerelmét, Dórit, akivel úgy döntöttek, igent mondanak a TV2 felkérésére, így szerepet vállaltak a Drágám, add az életed! című vetélkedőben.
A fiatal férj talán azóta megbánta ezt a döntését, felesége ugyanis kínos történetet mesélt róla a kamerák előtt. Kiderült, hogy néhány éve, amikor elutaztak nyaralni a Maldív-szigetekre, Heatlie Dávid egy kicsit többet ivott a repülőgép fedélzetén a kelleténél.
– Már otthon elkezdett inni, majd a reptéren is. Mikor felszálltunk, felcsempészett egy üveg bort, azt is megitta. Kért még fent is. (…) Ránk szólt a stewardess, hogy fejezze be, különben hívja a biztonságiakat. És ő csak ennyit mondott, hogy “Thank you!” – mesélte a feleség a stúdióban.

Heatlie Dávid szemmel láthatóan kissé zavarban volt, de gyorsan elmondta, azért ivott olyan sokat, mert nagyon fél a repüléstől. Az itallal csupán az erős szorongását szerette volna oldani.
kiemelt kép: YouTube