Ambrus Attila és felesége két kisgyereket nevelnek, Anna 3 éves múlt, a kis Magor pedig tavaly noveberben született. Annánál nemrég elkezdődött a dackorszak, és édesapja őszintén bevalotta, nem igazán bír vele. Kezet azonban sosem emelne rá, ezt megfogadta magának.
„A nagyobbik gyerekemmel nem igazán bírok! A minap Székelyföldön hideg volt, szerettem volna, ha nem fázna meg. Megkértem, vegye fel a cipőjét, de ő vagy hatszor körberöhögött. Nyilván ilyenkor bepöccenek, de kezet sosem fogok rá emelni! Erre megesküdtem magamnak. Ma már megpróbálok higgadt maradni, de nagyon nehéz… (…) Kiskoromban rendszeresen vertek, de én soha nem leszek képes ilyet tenni, nincs az a pénz! Nem verekszem, inkább megkérem a feleségem, hogy üssön rá ő Anna fenekére” – mondta a Borsnak a Viszkis.
Ambrus Attilát másfél éves korában elhagyta az édesanyja, hogy beálljon egy vallási gyülekezetbe. Ambrus teljesen megszakította vele a kapcsolatot, amikor az asszony a meghívás ellenére nem ment el az esküvőjére. Mára meggondolta magát, megbocsátott, úgy gondolja a gyerekeinek szüksége van a nagymamára.
kiemelt kép: TV2



