Régi LMBTQ-szövetséges és tiszteletbeli meleg Madonna, aki csütörtökön ünnepelte új remixalbumát, és fellépett a New York Pride-on is.
MINDENKIT MEGLEPETT MADONNA ÉS TOKISCHA FELLÉPÉSE
Az énekesnő nemcsak egyedül adta elő a dalokat, de duett partnereket is hívott, ezek közül volt az egyik Tokischa, akivel a Hung Up megújult verzióját énekelték el. A popdíva sem fogta vissza magát, ami az öltözködést illeti, ám Tokischa még nála is hiányosabb darabokat választott, fenekét például teljesen szabadon hagyta.
A két énekesnő már a produkció első pillanataitól kezdve flörtölt, ám az indulásnál még visszafogottabb eszközökkel művelték ezt. Egy-egy pajkos pillantás, kézfogás, a közönség pedig azt hitte, hogy itt meg is állnak. Ám nem így történt, ahogyan a dal haladt előre, nem csoda, ha a jelenlévők egyre inkább zavarban érezték magukat, ugyanis felnőtt filmekbe illő jeleneteket játszottak le.
ZAVARBAEJTŐ DOLGOK TÖRTÉNTEK
Nem Madonna, hanem Tokischa volt azonban a rámenősebb, aki a produkció alatt többször is intim helyeken érintette meg Madonnát, és mindig a közelségét kereste. A dal egy pontján letérdelt Madonna elé, és azt színlelte, hogy orálisan elégíti ki a popdívát. Valószínűleg mindenki azt hitte, hogy ennél már nem lesznek merészebb történések, ám a dal zárásában ennél is tovább mentek, Madonna és Tokischa forró csókot váltottak.
kiemelt kép: Playbuzz



