A Muzsika Tv emblematikus műsorának, a „Házibuli Attilával” zenei shownak volt vendége vasárnap este Suzy.
A mulatós zene állócsillaga nagy meglepetéssel szolgált a közönségnek, ugyanis saját sikerdalai helyett ezúttal Tóth Andi egyik klipslágerének feldolgozásával állt színpadra. A hatás nem maradt el, a közönség végig tombolta a frenetikus előadást.
A mulatós királynőt pár mondat erejéig a kulisszák mögött sikerült elkapnia kollégánknak.
– Tóth Andi egy belevaló csaj, nagyon szeretem a jelenséget és a slágereit. A Néztek nálam abszolút favorit, így nem volt kérdés, hogy szeretném feldolgozni és a fellépéseken, illetve televízióban előadni
– mondta Suzy, aki hozzátette, hogy a véleményformálást ugyan keménynek tartja, de tőle sem áll távol.

– A közönségnek furcsa lehet tőlem a dal mondanivalója, de álszentség lenne azt mondani, hogy nem találkozom én is olyan követőkkel, akik mindig megmondják a tutit, hogyan kellene élnem. Sokszor még a telefonszámomat is megszerzik és éjjel képesek felhívni, hogy elmondják mi a jó, vagy épp kevésbé jó bennem.
Hát ez a dal nekik szól.
– mondta Suzy, aki ezektől az esetektől függetlenül imádja a közönségét.

– Tisztában vagyok vele, hogy az ismertség mivel jár, van jó és rossz oldala, de én szeretem a közönségemet, akiktől kapom az éltető energiát a színpadon és szeretem azokat is, akik csak úgy néznek – mondta nevetve az énekesnő.
HALLGASD MEG SUZY FELDOLGOZÁSÁT ITT!
kiemelt kép: Instagram / Királyvári Zsuzsanna



