Vannak olyan sztárok, akik kifejezetten élvezik kihasználni az ismertségüket vagy népszerűségüket arra, hogy gyakorta alkalmi szexhez jussanak. Ezeket a szexuális élményeket aztán nem csupán magukban őrzik, hanem ha lehetőség adódik, szívesen hencegnek vele: van, aki azt állítja, hogy a karrierje csúcsán naponta három különböző nővel feküdt le, és olyan is, aki állítólag házas emberként, a felesége mellett szexelt több száz partnerrel.
Charlie Sheen
A színész pornós bulijairól és drogos botrányairól nagyot sokat hallani, már 2000-ben, azaz 22 évvel ezelőtt azt írták róka, hogy megvolt neki az 5000 nő – igaz, nagy részüknek fizetett a szexért. Állítólag már a kilencvenes években sem sajnálta a pénzt a testi örömökre: akkoriban évente legalább 400 ezer dollárt költött szexmunkásokra, ami bő 115 millió forintnak felel meg.

A Maxim akkori számában Sheen mást is elárult a szexuális életéről: magát The Machine-nak, vagyis A Gépnek hívta, utalva arra, hogy az ágyban képtelen elfáradni, és azt is elmondta, hogy szereti, ha egyszerre többen kényeztetik az ágyban, az édeshármas sosem volt ellenére.
Jack Nicholson
A most 84 éves színész nem igazán tudott nemet mondani, ha szép hölgyek akartak a közelébe vagy az ágyába férkőzni: többek között Anjelica Hustonnal, Joni Mitchell-lel, Sharon Stone-nal, Julie Delpyvel, Kate Moss-szal is volt rövidebb-hosszabb kapcsolata.

Azt mondja, egy idő után már nem számolta, hány nővel feküdt le, de a szexuális kapcsolatai számát több mint 2000-re teszi. „Jack egy vadállat az ágyban. Ő volt a legszenvedélyesebb, leggyengédebb, legérzékibb és leghihetetlenebb szerető, akivel valaha találkoztam. Képes volt egész éjszaka szeretkezni. Egy szemhunyásnyit sem aludtunk” – állította róla az egyik partnere.
Mick Hucknall
A Simply Red frontembere saját bevallása szerint azért is kereste évtizedeken át annyira a nők társaságát, mert gyerekkorában nem igazán foglalkoztak vele a szülei, nem kapott anyai szeretet, és törődésre vágyott a partnereitől. Sosem tartozott a legvonzóbb, legsármosabb fériak közé, a nőket így hát nem a külsejével, sokkal inkább a zenekarával elért sikerekkel és a hírnévvel vette le a lábukról. Állítólag olyan híres szépségek omlottak a karjaiba, mint Catherine Zeta-Jones, Tracy Shaw vagy Helena Christensen.

Azt állítja, hogy a karrierje csúcsán, 1985-1987 között naponta három különböző nővel is volt, így pedig már egy év alatt összejöhetett az ezer – de persze ezt nehéz ellenőrizni. Néhány éve nyilvánosan kért bocsánatot azoktól a nőktől, akiket megbántott a viselkedésével, akiket átvert vagy kihasznált korábban.
Mick Jagger
A The Rolling Stones énekese sosem fogta vissza magát, ha a nőkről volt szó: a Mick – The Wild Life and Mad Genius of Jagger című életrajzi könyvének szerzője, Christopher Andersen szerint minimum 4000 nővel feküdt le, de hozzátette, hogy ez csak egy nagyon óvatos becslés. A könyvből az is kiderül, hogy Jagger súlyos szexuális függősége miatt segítséget kért egy terapeutától.

Gene Simmons
A Kiss frontembere néhány éve egy interjúban hencegett azzal, hogy saját emlékei szerint 4800 rajongójával lefeküdt, mielőtt feleségül vette volna Shannon Tweedet. A házasságkötésük egyik feltétele volt, hogy tépje el az összes fényképet, melyet az évek során minden nőről csinált, akivel ágyba bújt.

„Nem szedtem drogokat, nekem abból állt az őrült időszakom, hogy folyamatosan szexeltem” – magyarázta ezt az időszakot.
Tom Jones
Az énekes nagy szerelme Melinda Rose Trenchard volt, akivel gyerekkoruk óta ismerték egymást, és már 1957-ben összeházasodtak, amikor mindketten még csak 16 évesek voltak. A felesége 2016-ban halt meg, és bár elmondása szerint óriási szerelem volt az övék, Tom Jones állítólag évi 250 nővel is összejött egy-egy éjszakára évente, mikor a karrierja csúcsán volt.

A most 81 éves világsztár pár éve mesélt arról, hogy a 30-as nők a gyengéi, sokszor megakad a szeme a fiatal szépségeken, de úgy érzi, az idősebbek jobban vonzódnak hozzá. „Sokkal inkább a nagymamákat vonzom. Sokuk még a nevem is ráíratta a mellére” – mesélte nemrég.
kiemelt kép: Smagpictures



