Hirdetés 

Hihetetlen, de nyugdíjas lett a Metal Lady! Bíró Icának a napokban állapították meg az őt a nyugellátásban megillető összeget, és ugyan az egykori modell-énekesnő elárulta, rosszabbra számított, a papíron szereplő 89 ezer forintról pontosan tudja, a mai viszonyok között ebből nem lehet megélni.

Így amíg újra beindulnak a saját projektjei, civil állást is kell vállalnia. Sőt, állásokat, ám Ica egyáltalán nem szégyelli, ha egy butikba vagy a recepciós pultba kell beülnie, mert hisz abban, hogy újra egyenesbe jönnek a dolgai, és hamarosan abból él majd, amihez igazán ért.

– Egy asztrológus nemrég azt jósolta nekem, a születésnapom után az általam indított Főnix program az én életemben is elindul. Ebben hinni akarok. Ugyan a születésnapom óta telnek a hetek, még több lábon vagyok kénytelen állni, de rengeteg tervem van – kezdte a Blikknek a tőle megszokott lendülettel és optimizmussal Bíró Ica, aki nemrég kapta meg a hivatalos értesítést a nyugdíja összegéről.

Őszintén szólva kevesebbre számítottam, de 89 ezret kapok. Mindenki tudja, ez mire elég… Maradjunk annyiban, a gondtalan, hátradőlős nyugdíjas évek még nem jönnek el, hiszen ebből nem lehet megélni.


Bíró Ica nyugdíjas lett (Fotó: Blikk)

Icának viszont a kiadásait fedeznie kell, mivel a Főnix programja, amely a testi-lelki-szellemi egészségről szól, még csak most indult, de rengeteg iránya van. Az egykori keresett modell – aki devizakárosultként a mai napig küzd az igazáért a kilakoltatóival szemben, és rendíthetlenül hisz az igazság győzelmében – most két civil állást is vállal, igaz, mindkettőt szívesen csinálja.

– Az egyik egy butik, ahol eladó és amolyan tanácsadó vagyok. Szeretem, mert amikor a Metál Lady Butikomat működtettem, rengeteg nőnek segíthettem. Most ugyan nem a saját üzletemben állok a pult mögött, de ugyanúgy szeretettel csinálom. Valahogy meglátom, kinek mi áll jól, és ezt el is fogadják tőlem. A másik civil állásom gyönyörű helyen van, a Teleki-Wattay-kastélyban, ahol heti több alkalommal vállalok 24 órás recepciós szolgálatot. Gyönyörű a hely, ahová a kutyusaimat is vihetem. 

Korábban dolgoztam már őrző-védő szolgálatban is, nem ismeretlen a 24 órás beosztás, de ez azért sokkal kellemesebb 

– vallotta be Ica.

– Mindenki dolgozik és mindenki pénzért, általában még nyugdíj mellett is, ezen nincs szégyellnivaló. Persze, a saját kis projektjeimet sem hanyagolom el, gőzerővel építkezem, és egyre több helyre hívnak edzést és előadást tartani.

Blikk

kiemelt kép: nlc.hu

/p>