Hirdetés 

A katolikus egyházfő ezúttal könnyed, humoros stílusban reagált a romló egészségével kapcsolatos híresztelésekre.

Az elmúlt hónapokban Ferenc pápa, a 85 éves katolikus egyházfő egyészségügyi problémáiról cikkezik a világsajtó. A Szentatyának nemrégiben kiújult a térdfájása, minek következtében kerekesszékbe kényszerült. Az elmúlt hónapokban többször is le kellett mondania tervezett programjait a térdfájása miatt. Ferenc pápa a húsvéti időszakban a Szent Péter-bazilikában megtartott miséken sem elnökölt, a szentmise celebrálására minden esetben egy érseket vagy bíborost kért fel, miközben végigülte a szertartásokat, és felolvasta homíliáját is. A pápa év elején közölte: az orvosok rendszeresen adnak neki injekciókat, hogy ízületeinek mozgását segítsék. Ferenc pápáról az is köztudott, hogy isiászban szenved, ez pedig komoly lábfájdalommal is jár, ezért sántít a Szentatya. Nem ez az első alkalom, hogy a katolikus egyházfőt kerekesszékben látták viszont a hívei – tavaly is volt már példa hasonlóra, jóllehet akkor egy operáció keretében eltávolították bélrendszerének egy részét.

Ilyen előzmények után egyáltalán nem meglepő, hogy egyesek a pápa esetleges visszavonulásáról pletykálnak. Mint ismeretes, elődje, XVI. Benedek 2013. február 11-én jelentette be lemondását. Akkor hivatalos okként egészsége hanyatlását jelölte meg, és számosan úgy vélik, most Ferenc pápa is hasonló helyzetbe kényszerülhet.

„Addig szolgálok, amíg az Úr megengedi”

Ferenc pápa egészségügyi problémái a közelmúltban csak súlyosbodtak. Erre enged következtetni, hogy a Szentatya lemondta tervezett afrikai útját. Ezután ismét felerősödtek azok a hangok, melyek szerint Ferenc pápaságának órái meg vannak számolva, és az egyházfő hamarosan nyugdíjba vonul. “Addig szolgálok, amíg az Úr megengedi” – nyilatkozta nemrég a pápa, véget vetve az esetleges visszavonulásával kapcsolatos találgatásoknak. Hozzátette: nyolcvan év felett senki sem ura a testének teljes mértékben. Korábban ugyan úgy fogalmazott: operáció helyett inkább lemond, most brazil püspökök előtt jelentette ki, hogy nem tervez visszavonulni. Roque Paloschi érsek a vatikáni hírügynökségnek elmondta, hogy Ferenc pápa azt is hozzátette: “eszem ágában sincsen lemondani”. Oscar Andres Rodriguez bíboros, a pápa egyik bizalmasa nyomatékosította: a 85 esztendős katolikus egyházfő “sohasem gondolt komolyan a lemondásra.

A pápa tavaly 11 napot töltött kórházban, ahol egy műtét során belének egy része eltávolításra került. Akkor egy spanyol rádiónak szintén nyilatkozta, eszébe sem jutott a lemondás. Az AFP hírügynökség információi szerint

“a pápa környezetében a döntő többség nem hisz abban, hogy Ferenc pápa lemondana.”

Egy bíboros a Reutersnek azt is elmondta, hogy ezt az álhírt a pápa ellenfelei terjesztik.

Az egyházfő most ismét reagált a visszavonulásával kapcsolatos pletykákra, ezúttal azonban humorosabb, szarkasztikusabb stílusban riposztozott.


Fotó: Getty Images
Ebben az esetben tényleg lemondana

Reutersnek Ferenc pápa nemrég úgy nyilatkozott, júliusban Kanadába fog utazni, sőt reményei szerint hamarosan Oroszországban és Ukrajnában is látogatást tesz majd. A Szentatya ismét megerősítette: nem szerepel a tervei között, hogy befejezi munkáját. Ferenc pápa azokra a híresztelésekre is reagált, melyek szerint valójában súlyos rákbetegségben szenved, csak gondosan titkolja. „Az orvosok semmit nem mondtak nekem erről” – mondta humorosan az egyházfő. Azt azonban hozzátette: ha egészségügyi problémái ellehetetlenítenék, hogy továbbra is ellássa pápai feladatait, távozna Szent Péter trónjáról. Amikor arról kérdezték, mikor jöhet el ez a nap, sejtelmesen csak annyit mondott:

„Nem tudjuk, Isten majd megmondja.”

Ferenc pápa térdfájásáról is beszélt: elárulta, egy kisebb törést szenvedett a térdében, amikor rosszul lépett, sőt begyulladt az egyik térdszalagja is. Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az állapota már folyamatosan javul, a térdműtétre azonban nem vállalkozik, mivel tavaly rengeteg negatív mellékhatása volt az altatásnak.

Fotó: Getty Images

nlc.hu

kiemelt kép: Getty Images

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading