Hirdetés 

Mindkét gyereke felnőtt, megvan az önálló életük, de olykor azért visszasírja a gyerekkorukat. – írta a Story magazin

Van egy 23 éves lánya és egy 21 éves fia, mindketten hivatásos sportolók.

Olyan szinten hiányoznak a gyerekeim, hogy ha átjönnek enni, azt se bánom, ha nem foglalkoznak velem, csak legyenek ott, mert az egész együttlétnek olyan szaga van, mint régen – mesélte András az IstenEst legutóbbi adásában, ahol az apaság és a gyereknevelés volt a téma. Mivel édesapja mindig is elfogadó volt vele szemben – amiért a mai napig hálás neki –, ő maga is igyekezett ebben a szellemiségben nevelni a gyerekeit, még ha egészen mást is akartak csinálni, mint ami hozzá közel áll.

Mindkét gyerekem elég sikeres élsportoló lett. Kimondottan örültem volna, ha a zenét választják, és azt csinálják, amit én, hiszen akkor lett volna egy kapcsolódás, tudtam volna mutatni nekik, hogyan fogják le az akkordokat. Ezt sajnos elvesztettem, ők viszont nyertek, mert

van egy saját világuk, amit nem én nyomtam rájuk, és amiben én – szerintem tök egészségesen – egy senki vagyok.

Például a sport témába 9-10 éves koruk óta nem szólhatok bele. Nem értek hozzá, nem abban van a tudásom, és ez nekik nagyon is fontos. Szóval gyerekkoruk óta tudatosan próbálom őket békén hagyni.

kiemelt kép: RTL Klub

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading