--°C

Az életéért harcol a 4 éves kislány – édesanyja sírva nyilatkozott

Még csak négyéves, de már több rosszat megélt, mint amennyit a legtöbb felnőtt valaha fog. Szilvási Klaudiánál egy éve daganatot diagnosztizáltak, most a debreceni klinikán kezelik. A szervezete jól reagált a kezelésekre, de a betegség kiújult.

Kárpátalján éltünk és ott neveltük Klaudiát, 2020. augusztus 10-én édesapja, a férjem szívinfarktusban meghalt, 38 éves korábban! – kezdte szomorú történetüket az anyuka, Diána, aki egyedül neveli kislányát.

„2021. májusában Klaudia nyakára egy púp nőtt, ezért orvoshoz fordultam, később kiderült, hogy rosszindulatú daganat, de akkor már Munkácson a gyermek onkológián voltunk.”

Fotó:Tények

Ezután Debrecenbe kerültek, és a kivizsgálások megerősítették, hogy a kislány daganatos beteg.

„Megkezdődtek a kemoterápiás kezelések, amikre jól reagált, ezért tavaly szeptemberben megműtötték. Tovább folytatódott utána a kemoterápia novemberig, amikor átálltunk gyógyszeres kezelésre. Örültem, hogy vége, és minden jó lesz, élhetjük tovább a kis életünket, de idén márciusban elkezdett fájni a lába. Visszajöttünk Debrecenbe és megint kivizsgálások sora következett, ami után közölték velem, hogy kiújult a daganat” – fogalmazott az anyuka a Remény Alapítványnak.

A gyermek életében újra kemoterápiás kezelések kezdődtek. A biztos gyógyulást csak egy transzplantáció jelenthetné, de erre még várniuk kell. Az anya pedig, mivel Klaudiával van a kórházban, nem tud dolgozni, a tartalékaik elfogytak.

„Bízom az orvosokban és a Jóistenben, hogy meggyógyul”

– mondta a Tényeknek az asszony könnyeivel küszködve. Az anyának és gyermekének szüksége lenne támogatásra, hogy a nehéz időszakban legalább az anyagiakra ne legyen gondjuk.

Ha segíteni szeretnél, ide kattintva megteheted.

Ripost