Nagyon közel kerültem az egyik kollégámhoz. Mivel egy csapatban dolgozunk, szinte minden napot együtt kell töltenünk, ugyanazokon a feladatokon dolgozunk.
Már az elején is éreztem, hogy van valamiféle szikra, valami különleges közöttünk. De persze ahogy az lenni szokott, mindketten házasok vagyunk, neki van két gyermeke is.
Az egész dolog plátói, semmi komoly nem történt, mégis az elmúlt hetekben éjjel-nappal róla fantáziálok.
Forró, és nagyon vonzó dolgokról álmodozom, amelyek nagyon felizgatnak, és amikben ő játssza a főszerepet.
Ahányszor hozzám szól, széttépik a gyomromat a pillangók! Majdnem kétszer annyi idős, mint én és mégis elképesztően szexi. A személyisége pedig még a külsejénél is vonzóbb: humoros, vicces, megértő és kacér. Többször rajtakaptam már, ahogy felém néz titokban, majd elkapja a fejét. Szikrázik közöttünk a levegő, ez kétségtelen.
Szeretem a férjem, de az szinte eltörpül amellett a szenvedély mellett, amit és ahogyan őiránta érzek.
Néha képes vagyok órákon át azon gondolkozni, hogy milyen lehet a karjai között feküdni, miközben átveszi az irányítást a testem fölött. Az egyik ebédszünetben többen beszélgettünk, viccesen mesélte, hogy mennyire imádna a szabadban szeretkezni. Azóta csak erre tudok gondolni, semmi másra nem vágyom jobban! Senki, a férjem sem sejti, hogy mikről képzelődöm, hogy mik történnek a testemben, lelkemben. Erről a leküzdhetetlen vonzalomról még a barátnőimnek sem merek beszélni, szégyellem a gondolataimat. De mégsem tudom abbahagyni, sőt valójában kimondhatatlanul élvezem ezt a bűnös titkot.
Tudom, hogy ezek nem helyénvaló gondolatok egy férjes asszonytól, viszont ettől válnak még izgatóbbá.

kiemelt kép: Shutterstock



