--°C

Kozso lánya Amerikában futott be karriert!

A Blikk készített interjút az Amanda Ardens művésznéven íróként az Egyesült Államokban befutott Kocsor Amandával.

A fiatal és sikeres írónő már gyermekkorában imádta a könyveket és mindig is az amerikai álmot látta maga előtt. – Gyermekkoromtól imádtam a könyveket, állandóan olvasok. Verseket és kisebb történeteket rendszeresen írtam. Aztán folyamatosan alakult ki bennem, hogy mi szeretnék lenni. Megteremtettem magamnak is egy saját világot az évek alatt, ami most valóra vált… – mondta Amanda, aki nem akart híres szülei árnyékában élni.

Gyermekkoromtól Amerika volt az álmom, hogy ott legyek majd sikeres. Fontos volt számomra, hogy a híres szüleim árnyékából kitörjek.

Sosem szoktam dicsekedni azzal, kik ők, de büszke vagyok arra, amit szakmailag elértek. Mindig nagyobb volt felém az emberek elvárása, s bizonyítani akartam, hogy önállóan is sikeres tudok lenni. Egyedül szerettem volna érvényesülni, nem pedig a szüleim segítségével… Arra neveltek, hogy küzdjek az álmaimért, soha ne adjam fel, és egyedül is tudjak boldogulni. – mondta a fiatal írónő.

Az ismert producer – dalszerző előadóművésszel, az Ámokfutók legendás énekesével Kozsoval a viszonya nem a legszorosabb, de a műsorvezető és szintén énekes anyukájával napi kapcsolatot tart- derült ki az interjúból.

– Az édesanyámmal szoros a kapcsolatunk. Naponta beszélünk vagy találkozunk, ha alkalmunk van rá. Vele osztom meg a kisebb-nagyobb problémáimat és örömeimet. Mindenben támogatjuk egymást. Édesapámmal más a helyzet. Miután már háromévesen elváltak a szüleim,

apával nem alakult ki bensőséges kapcsolat.

A sok elfoglaltságunk miatt inkább csak telefonon beszélünk – mondta Amanda.

 

kiemelt kép: Blikk