--°C

Lebuktatta magát: Csaláson kapták Csonka Andrást

Csonka András Instagram-oldalán rántotta le a leplet egy óriási csalásról – beleértve saját magát is.

„Vége a sumákolásnak! Hetés Márta néni, aki fantasztikus, és a gimis osztályfőnököm volt, egyébként meg 90 éves, lerántja a leplet rólam! Mit is műveltem én akkor? Tanulságos” 

– írta posztjában a videóhoz, amin Márta néni meséli el a sztorit:

„Volt ez a matek érettségi, amikor a ketteseket is ötösre írták. Köztük Csonka András is és az összes többi, aki tök hülye volt a matekhoz. Mondtam nekik, hogy bemegy a puska, de ne írjátok le, csak nézzétek meg, hogy a kis kettes meglegyen! Erre föl született huszonvalahány ötös. (…) Volt benne egy elírás, amit 17-en másoltak le” – mondta Márta néni, aki hozzátette, senki nem vállalta ezért a felelősséget.

„Országos botrány volt, újságban is megjelent. Az igazgatóval arról volt szó, hogy egy év múlva meg kell ismételni az érettségit és addig a diákok nem tanulhatnak tovább.”

„Be kellett vinnünk a dolgozatokat. Beléptem a gimnáziumi főosztályvezető szobájába, ott ült a Vékony Pista és azt mondta: Márta, gondolhattam volna, hogy a maga osztálya…” – mesélte nevetve az egykori pedagógus, s végül sikerült elsimítaniuk az ügyet és a diákok szóbeli matematika vizsgát tettek.

BlikkRúzs

kiemelt kép: Instagram / Csonka András