--°C

Milliomos lett a 19 éves tornászlány a Tik-Tok-ja miatt – Fotók

Néhány hónapja lett világszerte ismert, de nem a tornasportnak köszönhetően, amit gyerekkora óta versenyzerűen űz. Olivia telefonját ugyanis ellopták, a képeivel együtt.

Áprilisban a telefonja miatt aggódott egy csinos fiatal tornászlány: Olivia készülékét a Coachella fesztivál egyik exkluzív buliján lovasították meg, benne minden féltve őrzött titkával, többek között a képeivel. A lány története futótűzként járta körbe a világot, és gyanítjuk, szép számmal akadtak olyanok, akik azért imádkoztak, nyilvánosságra hozzák a szaftos képeket.

Nos: a készülékről és képekről azóta sincs hír – Oliviáról azonban igen!

Egy most nyilvánosságra került friss hír szerint

az alig 19 éves Olivia a közösségi oldalainak köszönhetően máris több mint 1 millió dollárt vághatott zsebre, ez körülbelül 400 millió forint.

Az amerikai női tornász válogatott egykori tagja jelenleg egy főiskolai csapat versenyzője, a bevételeit tekintve azonban a profikat is lekörözi. S míg eleinte a tornamutatványaival igyekezett építeni a közösségét, ma már rájött, a pikáns képeivel hatékonyabb ezen a téren.

Már csak az a kérdés: ha ezeket a képeket posztolja, vajon milyeneket rejtett a telefonja?

TWN

kiemelt kép: Instagram