--°C

Mi történhetett? VV Fanni gyilkosának nagymamáját elnyelte a föld

Megdöbbentette a dunaújvárosi szomszédokat a VV Fanni meggyilkolásáért első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt B. László súlyos büntetése. A férfi az utóbbi években a nagymamájánál lakott, ő azonban most elbújt a világ elől.

B. László nem számított rá, hogy a bíróság bűnösnek mondja ki, és első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéli azzal a kitétellel, hogy legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

Öt hosszú év az igazságig

A döntés szerint ő oltotta ki VV Fanni életét még 2017-ben. A lányát gyászoló édesanyjának tehát öt évet kellett várnia arra, hogy a bíróság igazságot szolgáltasson. A vádlott mindvégig tagadta a bűnösségét, és közvetlen környezete is hitt az ártatlanságában. Az ítélethirdetésig házi őrizetben volt, mégpedig a nagymamájával lakott együtt.A Bors most felkereste az egykori baloldali politikus otthonát. A lap munkatársai szerettek volna beszélni B. nagymamájával, ám csengetésükre nem nyitott ajtót.A társasház egy lakója megkérdezte, mi járatban vannak az épületben, és mikor felfedték kilétünket, mesélni kezdett.

Udvarias, szelíd gyerek

Laci jó gyerek volt, sokszor láttuk a házban még gyerekkorában.Főleg a nagypapája szívesen beszélt róla nekünk, hogy az unokája mennyire jól tanul, és nagyon szeret sportolni.Lacika néha együtt játszott az én gyerekeimmel a ház mögötti parkban

– mondta a szomszéd, és hozzátette: B. családja egyáltalán nem olyan közeg, ahol gyilkosokat nevelnek.

– Amikor meghallottuk, hogy Lacit mivel vádolják, egyszerűen nem hittünk a fülünknek.Csak valami súlyos félreértésre tudunk gyanakodni – magyarázta az idős asszony.

Fotó: RTL Klub
Tisztázni fogja magát?

B. László nagymamáját az ítélet óta nem látták.

– Úgy véljük, inkább elbújik a világ elől, elkeseredett szégyenében.Biztos vagyok benne, hogy menekül a kérdések elől fejezte be a szomszédasszony.

Egy másik ismerős kinyilvánította: a B. családot mindenki ismeri és tiszteli a környéken.

Egyáltalán nem örülünk Laci büntetésének.

– mondta a középkorú férfi.

László édesanyja egyébként egy dunaújvárosi intézményben dolgozik vezető beosztásban. A Bors szeretett volna vele beszélni, de ottjártukkor nem tartózkodott a munkahelyén, és a kollégái által megadott hivatali telefonszámon többszöri próbálkozásra sem sikerült utolérniük.A munkatársai szerint Edit nagyon kiborult a gyereke helyzete miatt.

– Látszik rajta, hogy megviselik a történtek. Mi tiszteletben tartjuk az érzéseit, ezért nem faggatjuk – mondta egy dolgozó a Borsnak.

Levetítették a tárgyaláson a sokkoló felvételt: a magatehetetlen VV Fannit  egy autóhoz cipelik - Blikk

Bors

kiemelt kép: RTL Klub