--°C

Csősz Bogi máris készen áll egy új szerelemre!

Nem könnyű lezárni egy hosszú, szeretetteljes kapcsolatot. A múltat akkor is nehéz elengedni, ha mindkét fél tisztán látja, hogy nem egy irányba tartanak.

Az viszont nagy ajándék, ha ezt képesek higgadtan, barátsággal megbeszélni. Csősz Bogi pont ebbe a helyzetbe került. Ahogy lapunk is beszámolt róla, 12 év házasság után elvált török férjétől a magyar üzeletassszony: mindezt szeretetben és békességben. A hot!-nak pedig elmondta, nem barátként akarták leélni az életüket a házasságukban, mindketten nyitottak egy új, tartós szerelemre.

„Nagyon nehéz évem volt, a rengeteg munka, a cégek irányítása, tárgyalások mellett a magánélet-ben is súlyos döntéseket kellett meghoznom. Igyekeztem, hogy a kívülállók, a céges partnereim semmit ne vegyenek észre, de sokszor nehéz volt tartanom magam. Lelkileg és fizikailag is súrol-tam az összeomlás határát. Nem könnyű tizennégy évet lezárni. Nekem Burak a szerelmem, a barátom, a társam volt, a családja az én családom is. Rengeteget vívódtunk a döntésen. Azt hiszem, az-zal, hogy kimondták a válást, lekerült rólunk egy döntési teher, végleg lezárjuk az életünknek ezen szakaszát”– kezdte Bogi őszintén a hot!-nak.

„Megpróbáltuk újraéleszteni a szerelmünket”

Mindent megtettek azért, hogy kiderítsék, mi a legjobb út számukra: együtt vagy külön? A szeretet és a barátság örökre megmarad közöttük, azonban tudják, hogy ez nem elég egy házassághoz.

Fotó: Instagram

– folytatta.

„Budapestre teszem a bázisom”

Rengeteg szakmai terve van a jövőre nézve, és a magánéletét illetően is elmondta, hogy mire vá-gyik.

„Ősztől rengeteg munka vár rám, debütál egy új mozifilm, a 129, amelynek én vagyok a producere és szerepelek is benne.

Ez egy sci-fi jellegű független magyar film, hollywoodi látványvilággal. A török és magyar üzletfeleim eddig sem a házasságom miatt dolgoztak velem, így ez csak tovább fej-lődik majd. Ingázom, de Budapestre teszem a bázisom. A médiában is látható leszek. Ami a szívügyeket illeti, szeretek szerelmes lenni! Erős, határozott, nőies nőnek tartom magam, de az intelligencia a legfontosabb magamban és a társamban is. Nem könnyű lenyűgözni, és hiába gondolják ezt sokan, nem az anyagiakkal lehet levenni a lábamról, hiszen akkor nem váltam volna el. Szeretem, ha a társam mindenben partnerem, továbbra is csak az egyenrangú kapcsolatokban, a női egyenjogúságban hiszek. A sorsomat én irányítom ezek után is! Élvezem az életet, járok szórakozni, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Fotó: Instagram

Ripost

kiemelt kép: Instagram