--°C

Curtis kitálalt Majkáról: „egyszer eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak”

A rapper a Borsnak adott interjújában arról beszélt: jövő nyártól egyedül fog turnézni.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Curtis július elején nem jelent meg Majkával közös villányi koncertjén. Egy informátor szerint a rapper ájultan feküdt otthonában. Nem sokkal később Curtis Instagram-oldalán azt üzente, nem esett vissza, és hogy szerinte hazugságokat terjesztenek róla.

Most azt interjúban, amelyet a 24.hu szemlézett, leszögezte, hogy három éve nem nyúlt kábítószerhez. Mint fogalmazott: Majkával 12 évig dolgoztak együtt, az első balhéjuk után három évvel ő hívta vissza, ő kereste meg Curtist.

„Természetes, hogy voltak bennem kétségek, nem múlt el nyomtalanul, ami történt, voltak nézeteltéréseink. Jó néhány dologban nem értettünk egyet. Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk, lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült. Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned”

– mondta. Úgy fogalmazott, hosszú éveken át második ember volt, szerinte „itt volt az ideje, hogy szétváljanak”.

„Az őszinte igazság az, hogy lelkileg és fizikailag is belefáradtam ebbe az egészbe. Hullámvölgybe kerültem. És nálam ilyen a mélypont, amikor eltűnök a térképről, mert nem akarom, hogy mások is lássák a nehézségeimet és a lelki vívódásaimat. Kerülöm a konfliktusokat, inkább egyszerűen elmenekülök. Ez történt akkor is. Bezárkóztam. A barátnőmön kívül senkivel sem beszélek, de még tőle is távolságot tartok ilyenkor”

– mondta a rapper.

Curtis még hozzátette, hogy egyedül fog turnézni a jövő nyártól, és elfogadta egy tévéműsor felkérését is.

Fotó: Instargam

ATV

kiemelt kép: Instagram