--°C

Hegedűs Zsuzsa kritizálta Orbánt – lemondott. Aztán mégsem, de már kidobták…

Orbán Viktor tanácsadója azért adott ki újabb nyilvános levelet, mert a kritikát is nyilvánosan fogalmazta meg, és ezért ezt így tartja tisztességesnek, hogy nyilvánosan jelezze, okafogyottá vált a lemondása. De ez nem jelenti, hogy visszalép a lemondástól, már szóltak is, hogy ki kell pakolniuk az irodából. Tehát: Hegedüs Zsuzsa távozik a posztjáról.

„Én adattam ki a levelet, miután odaadták nekem a Viktor nyilatkozatát, ami Bécsben hangzott el. Azért lássuk be, ez egy komoly önkritika volt a részéről” – mondta a Telex megkeresésére Hegedüs Zsuzsa arra reagálva, hogy csütörtökön megjelent egy neki tulajdonított levél a Mandineren, amiben az áll, hogy bécsi nyilatkozata után „büszke” a miniszterelnökre, és bármikor számíthat a segítségére.

Ez azért váratlan lépés, mert Hegedüs Zsuzsa nemrég, Orbán Viktor tusványosi beszéde után mondott le miniszterelnöki tanácsadói pozíciójáról: azt mondta, az ott elhangzott, fajok keveredéséről szóló részlet tisztán náci beszéd volt.

Hegedüs Zsuzsa akkor azt mondta, Goebbels is mondhatott volna ilyen beszédet. Orbán Viktor tudomásul vette a döntést, válaszában úgy fogalmazott, hogy „a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett, ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva”. Hegedüs Zsuzsa erre is válaszolt, és később az RTL-nek azt mondta, hogy

„robbantani akar”.

Aztán jött Orbán bécsi látogatása, ahol kijelentette: ő bevándorlásellenes politikusként definiálja magát, de ez számára nem faji vagy biológiai kérdés, hanem kulturális.

„A civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogyan az most van”.

Tusványoson félreérthetően fogalmazott, ami néha előfordul.

Hegedűs Zsuzsának mennie kell (Fotó: MTI)

Ezután Hegedüs Zsuzsa az ATV esti műsorában arról beszélt, hogy négy év után minden kormányt el kell küldeni, „mert elszáll az agyuk”. A visszatáncolásról nem ejtett szót, a műsorvezető kérdésére azt válaszolta, hogy „megy”, de azt is mondta, ő ezt bocsánatkérésként értékeli a miniszterelnök részéről, mert amúgy sok férfi politikussal találkozott már, és mivel önérzetesek, ezért ez annak minősül.

A levél nem azt jelenti, hogy visszavonom a lemondásomat vagy hogy visszalépek. Csak miután én is nyilvánosan kritizáltam meg őt, úgy tisztességes, hogy nyilvánosan ismerjem el azt is, hogy képes volt meglépni azt, amit meg kellett azok után, amit írtam neki és aminek ilyen visszhangja lett

– mondta Hegedüs Zsuzsa a Telexnek.

Hozzátette: szerinte ez a kvázi bocsánatkérés – nem szó szerint, de – sokba került most Orbán Viktornak, és hangsúlyozta azt is, amit már többször elmondott: hogy ő 20 év alatt írmagját sem látta a miniszterelnökben a rasszizmusnak.

„Tulajdonképpen azt mondta, hogy mi itt Magyarországon a kultúrák keveredését nem akarjuk. Speciel én a kultúrák keveredésében éltem és nőttem fel, de annak a nevében nem irtottak ki népeket – az nem ugyanaz, mint a fajgyűlölet”

– magyarázta Hegedüs Zsuzsa.

Úgy gondolja, Orbán egyébként nem fog reagálni az újabb levélre, az ő munkaviszonya pedig aligha fog változni, ugyanis már keresték a titkárságvezetőjét, hogy ki kell pakolniuk az irodából.

Telex

kiemelt kép: MTI