☀ --°C

Gyereksírásra riadtak a szülők: a család kedvencét a 10 éves fiúról úgy kellett leszedni

Csak kishúgát szerette volna felvidítani a bohóckodással a fiú. Hektornak azonban nem volt kedve játszani.

Kishúgával játszott otthon az a 10 év körüli fiú, akihez tegnap délután kérték a mentők gyors segítségét a kétségbeesett szülők Nógrád megyében.

A kislány ugyanis rosszkedvű volt, ezért testvére a kertben élő 20 éves ékszerteknőst magasba emelgetve szerette volna jókedvre deríteni. Hektor azonban nem szeretett volna játszani és egy óvatlan pillanatban ennek jelét is adta.

Váratlanul hatalmas erővel harapott a kisfiú orrába, amit sokáig nem is eresztett el. Végül a kiabálásra felfigyelő szülők szedték le a fiú orrán csüngő teknőst, majd a mentők segítségét kérték az erősen vérző gyermekhez.

A hős életmentők perceken belül a helyszínre értek és ellátták a kisfiút, akit stabil állapotban szállítottak kórházba, ahol gyorsan összevarrták a sebeit – számolt be a drámai mentésről az Országos Mentőszolgálat.

Ripost

kiemelt kép: Shutterstock